KISKUTAS község honlapja
[  honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 

 
Szabad mondatok:

Dr. Gulyás Gergely: „Igazságszolgáltatás alkotmányos keretek között, avagy követi-e büntetés a politikai bűnöket?”
BEVEZETÉS
Előadásom címe – „Igazságszolgáltatás alkotmányos keretek között, avagy követi-e büntetés a politikai bűnöket?” – a címben szereplő kérdés eldöntendő, mégis ahhoz, hogy igennel vagy nemmel lehessen rá felelni, a büntetés fogalmát és természetét tisztázni kell. A politikai bűnöket minden esetben büntetésnek kell követnie. Egy gyenge kormányzás következménye a demokratikus országokban az, hogy a választópolgárok leváltják azokat, akiknek korábban bizalmat szavaztak. Ez politikai büntetés, ami a politika természetéből adódik és a demokrácia lényege.
Ha pedig egy kormányzó párt teljesítményével még azok is elégedetlenek, akik korábban rendszeresen a kormányon lévő politikai oldal szavazói, illetve támogatói voltak, akkor az adott pártot az a veszély fenyegeti, hogy nem csak egy választást veszít el, hanem soha többé nem lesz képes arra, hogy választ nyerjen. Igaz állítás, hogy a választói memória szelektív, az viszont már tévedés, hogy az emberek politikai emlékezete csak néhány hónapra nyúlik vissza. Az elmúlt választások során Magyarországon is többször megtapasztalhattuk, hogy egy-egy szerencsétlen döntésből még 7-8 évvel később is politikai tőkét lehet kovácsolni. Ezért ha egy kormányzati időszak úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint kizárólag rossz döntések sorozata, összességében az ország drámai hanyatlásának időszaka, akkor a hatalmon lévőkkel kapcsolatosan beleég az emberekbe, hogy velük nem lehet. Ez egy demokráciában nem eredményezi azt, hogy a másik oldal örökös bérletet vált a kormányzati hatalom birtoklására, csupán annyit, hogy a korábban egy politikai oldalt megjelenítő párt helyére jó eséllyel egy másik lép. Így a legsúlyosabb politikai büntetés nem a hatalomvesztés, hanem az, hogy a kormányzati hatalommal visszaélő párt a hatalom visszaszerzése lehetőségének is örökre búcsút mondhat. Ha tehát a kérdés csak úgy merül fel, hogy követi-e büntetés a politikai bűnöket, akkor azt kell válaszolnunk, hogy a nyilvánvaló, a társadalom egésze előtt ismert politikai bűnöket súlyos politikai büntetés kell, hogy kövesse, és ez nálunk a közeljövőben minden jel szerint be is fog következni.  
Már nincs olyan helyi, illetve országos választás vagy népszavazás, ahol a kormánypártnak vagy jelöltjének esélye lenne a győzelemre, sőt számukra szinte kivétel nélkül elkerülhetetlen a megalázó vereség. Ma már mindenki azt gondolja, hogy 2010 tavaszán Magyarországon a jelenlegi ellenzék által uralt országgyűlés és kormány alakul majd.
A súlyos politikai büntetés szükséges, azonban Magyarországon önmagában már nem elégséges. A rendszerváltozás óta először tapasztalhatjuk azt, hogy az emberek maguk is olyan súlyosnak tartják az ország állapotát, hogy gyors javulást szinte senki nem remél. Ennek következtében a korábbi jólétet hozó választási ígéretek helyére a számonkérés iránti társadalmi elvárás lép.
Joggal tehetjük fel a kérdést, miért? Miért gondolják úgy az emberek, hogy az elmúlt kormányzati időszak nem zárható le azzal, hogy az országot eddig kormányzó politikai elit – nevesítsük most már őket: a szocialista párt és szatellit szervezetei – egyszerűen csak megalázó választási vereséget szenvednek, és a belátható időn belüli visszatérés esélye nélkül kényszerülnek távozni a hatalomból. A számonkérés társadalmi igénye és a felelősségre vonás lehetséges jogalapja általánosságban ugyanannak a két kérdésnek a megválaszolásában rejlik: mit tettek és milyen szándékkal tették?
MIT TETTEK?
Kezdjük az első kérdéssel: mit tettek? Nem túlzás azt állítani, hogy hazánkban az elmúlt 7 és fél év MSZP-SZDSZ kormányai a gazdaságpolitika, az alkotmányos alapjogok érvényesülése és az állami intézmények működése terén saját kormányzati időszakukon messze túlmutató károkat okoztak.
gazdaságpolitika
A gazdaságpolitika területén a tények a következők: a magyar államadóság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya a 2002-es hatalomváltáskor volt 53%-ról a kormányváltás várható időpontjára 90 % körülire nő, de már most is jelentősen meghaladja a 80 %-ot. A munkanélküliség 10 % fölötti, gazdasági növekedés nincs. A 7 % körüli csökkenés még a szocialista mentsvárnak tekintett világgazdasági válság időszakában is az egyik legrosszabb adat a régióban és a gazdasági növekedés már a gazdasági világválságot megelőző években is stagnált; ugyanabban az időszakban, amikor Közép-Európa hasonló sorsú országaiban; Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Romániában a gazdaság bővülése éveken át 6 és 10 % között volt. Az euró bevezetésének időpontja ma már csak kabaré tréfákban merül fel, noha 2002-ben egy hazugságoktól hemzsegő kampányban is politikai kompromisszum volt arról, hogy a közös európai valuta 2006-ra bevezethető. Magyarországot 2008 őszén csak az Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió együttes és gyors segítsége óvta meg attól, hogy államcsőd következzen be, ami a gyakorlatban a rendszeres állami juttatások, a nyugdíj a családi pótlék és a szociális segélyek elmaradásával, ennek folytán a magyar társadalom hónapról hónapra élő széles rétegeinél beláthatatlan, generációk óta nem tapasztalt következményekkel járt volna. A megalázó helyzetben kapott segítséggel az ország megúszta a legrosszabbat, de ezzel egyidejűleg pénzügyi szuverenitását veszítette el. Ma a pénzügyminiszter azzal dicsekszik és érvel, hogy a jövő évi költségvetés azért megalapozott, mert a Nemzetközi Valutaalap munkatársai szabadon járnak-kelnek a minisztériumban, és bármibe belenézhetnek. Legfeljebb azzal az akasztófahumorral vigasztalhatjuk magunkat, hogy a szocialistáknál valószínűleg még az IMF is humánusabb pénzügypolitikát folytat. A gazdasági helyzet ma is akkut. Az államadósság folyamatosan növekszik, mivel az államnak úgy sincs elegendő bevétele, hogy az adóelvonás mértéke az Európai Unió 27 tagállamából kizárólag Belgiumban magasabb a magyarnál.
emberi jogok
Az emberi jogok érvényesülése terén, ha lehet még súlyosabb a helyzet, ráadásul ez nem is anyagi kérdés. Mivel ma az emberi jogok világnapja van, ne feledkezzünk meg arról, hogy az alapvető szabadságjogokat az ember nem az államtól kapja, azok velünk születnek. Az állam csak érvényesülésüket köteles biztosítani. Ehhez képest Magyarországon több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után sok tekintetben önkényuralmi gyakorlat vált uralkodóvá, helyenként a 80-as évek második felének kommunista diktatúrájánál brutálisabb előadásban. A 2006 őszi rendőri erőszak – mellyek még részletesen foglalkozni fogok - máig egyre nagyobb számban ismertté váló esetei alapjaiban rázták meg a jogállamba vetett hitet, úgy, hogy az döntően éppen a felelősségre vonás elmaradása miatt a mai napig sem állt helyre. Az alkotmányos alapjogok korlátozása a politikai diskurzusban már 2002-ben megkezdődött, amikor a frissen hatalomra került kormánypártok a demokrácia elidegeníthetetlen részét képező gyülekezési jog alkotmányos keretek közötti békés gyakorlását utcai politizálásként kezdték jellemezni. A rendőrség már 2002 decemberében példátlanul erőszakos módon lépett föl azokkal szemben, akik békésen, a gyülekezési jogukkal élve kívántak hangot adni azon véleményüknek, hogy Erdély elcsatolásának évfordulóját a magyar kormányfőnek nem kell Budapest szívében a román miniszterelnökkel együtt pezsgős koccintással megünnepelni. Ugyanez a gyülekezési jog korlátozás folytatódott az akkori miniszterelnök háza előtti tiltakozás rendőri erővel történt feloszlatásakor. E két eset közül az utóbbiban a magyar, előbbiben az Európai Emberi Jogi Bíróság állapította meg a rendőri fellépés jogsértő voltát. De még ilyen előzmények után sem gondolta senki, hogy megtörténhet az, amire 2006 őszén sor került. A szabadságtól való minden alap nélküli önkényes megfosztása százaknak, amely ráadásul együtt járt a koholt vádak alapján ártatlanokkal szemben indult büntetőeljárások fenyegetettségével, végképp eloszlatta azt az illúziót, hogy ha a rendszerváltozás a remélt jólétet nem is hozta el hazánknak, legalább a szabadság és a jogállam megkerülhetetlenné vált. Ne feledjük el, a bűncselekményeket rendőrök követték el, de a gyorsított eljárások során, illetve az előzetes letartóztatások indítványozása és elrendelésekor első fokon az ügyészi és a bírói szervezet is csődöt mondott, ahelyett, hogy e kulcsfontosságú pillanatban alkotmányos jogállásuknak megfelelően a jogállam biztosítékaként működtek volna.
állami szervek
Az általánossá vált felelőtlenség és korrupció miatt mára az államigazgatás teljes szervezetrendszere került válságba. A közigazgatás szétesett, az állam alapvető funkcióit sem képes ellátni. A rendteremtés ígéretével fellépő magánhadseregek még akkor is társadalmi támogatottságra számíthatnak, ha ezzel az állami erőszak monopólium alkotmányos garanciája semmisül meg. Az állam saját polgárai biztonságának és védelmének szavatolása terén csődöt mondott. A büntetőjogi terminológiában kisebb értékűnek minősülő vagyon elleni bűncselekmények számában a valóságban bekövetkezett drámai mértékű növekedést a statisztikák csak részben igazolják vissza, de Magyarországon ma igazabb, mint valaha a churchilli megállapítás: „csak azoknak a statisztikáknak hiszek, amelyeket magam hamísítottam”. Miért van ez igy? Különösen vidéken a kisebb értékre elkövetett lopások miatt a károsultak már feljelentést sem tesznek. A feljelentés nem csak azért marad el, mert a kormánypártok a vagyon elleni bűncselekmények alsó küszöbét 10 ezerről 20 ezer forintra emelték, és ezzel érdemi szankció nélküli szabálysértéssé minősítették a korábban még bűncselekménynek minősülő cselekedeteket, hanem elsősorban azért, mert esély sincs arra, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket. Eközben a büntetőeljárások elhúzódása az ügyek döntő többségében – főleg a gazdasági jellegű bűncselekmények terén – azt eredményezi, hogy időben olyan mértékben különül el a bűntett a büntetéstől, hogy annak visszatartó ereje még akkor is csekély lenne, ha elkerülhetetlenül bekövetkezne. Elkerülhetetlennek azonban ma csak az eredménytelenség tűnik. Gondoljunk bele, hogy egy olyan kiemelt szocialista szálakkal átfont büntetőügyben, mint amilyen Kulcsár Attila ügye a 2003-ban indult büntetőeljárásban jövő tavasszal a Fővárosi Ítélőtábla minden valószínűség szerint úgy határoz majd, hogy meg kell ismételni a teljes elsőfokú eljárást. Egy kiemelt rendkívüli közérdeklődésre számot tartó ügyben körülbelül 8 évvel a büntetőeljárás megindulása után újból elkezdődhet majd az elsőfokú eljárás. Ma a politika azzal befolyásolja a bíróságot és az ügyészséget, hogy a működéshez minimálisan elegendő forrásokat sem biztosítja.
Aligha lehet vitatni, hogy a társadalom elvárása jogos: akik az országot ilyen helyzetbe hozták, vállalják érte a felelősséget is. A társadalmi igény, és különösen az ellenzéki pártok jelenlegi szavazótáborának várakozása egyértelműen a büntetőjog területén keresi a megoldásokat. És kénytelen vagyok ezt egy jogilag nem értelmezhető, sőt jogászhoz méltatlan állítás alapján magam is osztani. Ha mindazt, ami Magyarországon a politika legmagasabb szintjein az elmúlt években történt, büntetlenül véghez lehetett vinni, akkor a büntető törvénykönyvet nyugodtan a szemétbe dobhatjuk.
A felelősségre vonás indokoltságának ékes bizonyítéka az ország jelenlegi állapota.
KONKRÉT PÉLDÁK
Az általánosságokon túl nézzünk néhány konkrét esetet, olyanokat, ahol joggal merül fel a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja. Kezdjük az emberi jogokkal, annak ellenére, hogy mindannyian tapasztaljuk, hogy a társadalom ingerköszübét sokkal előbb érik el a korrupciós ügyek, mint a szabadságjogi sérelmek. Ma Magyarország polgárai sokkal inkább szenvednek a szegénységtől, mint a szabadság hiányától vagy korlátozásától, ami az átlagos életszínvonal ismeretében nem csoda. Mégis érdemes mindenkinek a figyelmét felhívni arra, hogy azokban az országokban, ahol a természeti erőforrások tárháza nem biztosítja automatikusan a gazdagságot, ott a jólét szinte mindig együttjár az alapvető szabadságjogok érvényesülésével.
2006. OKTÓBER 23.
Itt engedjék meg, hogy kiemelten és részletesen foglalkozzak 2006 őszével, nemcsak azért mert sokak emlékezetében élénken élnek az akkor történtek, hanem azért is, mert máig nem évültek el. Ami 2006 őszén, és különösen október 23-án történt, az nem maradhat következmények nélkül. A fő felelősség azonban nem a végrehajtóké, hanem azoké, akik parancsot adtak a bűncselekmények elkövetésére.
Nem kell a logika területén zseninek lenni ahhoz, hogy bárki belássa, hogy a törvényeket többnyire betartani igyekvő rendőrök százai a brutális bűncselekményeket kizárólag parancsra követhették el. Félreértés ne essék, a rendőrök oldalán sem mentesülhet senki a felelősség alól azzal, hogy parancsra cselekedett, mivel a bűncselekmény elkövetésére felhívó parancsot a beosztott rendőr is köteles megtagadni. A parancsnoki felelősség azonban kiemelkedő: mivel a rendőrökre a katonákra vonatkozó eltérő büntetőjogi szabályok irányadók, így a parancsot adó személy az elkövetett bűncselekményért nem felbujtóként, hanem az elkövetőhöz hasonlóan tettesként felel. 
Egyáltalán nem folyt nyomozás arról, hogy milyen motiváció vagy utasítás alapján gondolták úgy a máskor általában törvényesen intézkedő rendőrök, hogy ezúttal büntetlenül követhetnek el bűncselekményeket. Vagy a kérdést másképpen megfogalmazva: józan ésszel feltehető-e, hogy a törvények betartására felesküdött rendőrök százai, több különböző helyen, egymástól teljesen függetlenül, egyidejűleg, véletlenszerűen intézkedtek soha korábban nem tapasztalt, törvénytelen brutalitással a védtelen és békés polgárokkal szemben? És vajon elképzelhető-e, hogy semmilyen összefüggés nincs e törvénysértő cselekmények és a felderíthetetlenséget eredményező, szintén törvénysértő azonosíthatatlanság között? Ma ezekre a kérdésekre csak három szervezet válaszol igennel: a kormány és a rendőrség, amelyek ezt állítják, és az ügyészség, amely pedig elhiszi. Pedig a pártatlan, okszerű, logikus és jogilag is szakszerű válasz csak az lehet: a rendőrök kizárólag utasításra cselekedhettek. Véleményem szerint az ügyészség durva szakmai hibát követett el, amikor Bene László akkori országos rendőrfőkapitányt nem gyanúsította meg, annak ellenére, hogy ő volt az, akinek a rendőrségi törvénnyel ellentétes utasítása lehetővé tette, hogy a rendőrök azonosíthatatlanul kövessenek el bűncselekményeket. Miután az azonosítószám hiánya a bűncselekmények elkövetésénél szándék-erősítőleg hatott, ezért az országos főkapitányi utasítás a pszichikai bűnsegédlet iskolapéldája. Az a tény, hogy az ügyészség a rendőrségi vezetők közül senkit sem gyanúsított meg, sőt a parancsnoki felelősség kiderítésére tudomásom szerint még ismeretlen tettes ellen sem folyt nyomozás jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a 2006 őszén történtek mindmáig feltáratlanok maradtak.
Mindent meg kell tenni azért, hogy azok, akik védekezésre képtelen állapotban lévő személyeket aláztak és vertek meg, csontjukat törték vagy szemüket lőtték ki, a magyar jog szerint végrehajtandó szabadságvesztéssel feleljenek tettükért. A nyomozás, a vádemelés és az ítélethozatal ugyan továbbra is a rendőrség, az ügyészség és a bíróság dolga lesz, de okkal bízhatunk abban, hogy ha már nem azok fogják irányítani a rendőrséget, akik személyesen is felelősséggel tartoznak az akkor történtekért, az olyan új információkat és tanúvallomásokat eredményezhet, amelyek alapján a felfüggesztett vagy megszüntetett büntetőeljárások eredményesen folytathatók. Azt is rögzítenünk kell, hogy a kormánynak a rendőrségi törvény alapján utasítási joga van az országos rendőrfőkapitányon keresztül a rendőrség felett. Az akkori miniszterelnök és a rendészeti miniszter ebben az időben több alkalommal személyesen találkozott a rendőri vezetőkkel, ezért indokolt annak vizsgálata is, hogy ekkor ők milyen utasításokat adtak. Nyilvánvaló, hogy a felettesekre vonatkozó terhelő tanúvallomásokat csak a büntetőjogi felelősségre vonás közvetlen fenyegetettsége eredményezhet, ezért jó okunk van azt remélni, hogy ha néhány esetben sor kerül az elkövetők meggyanúsítására vagy vád alá helyezésére, az olyan dominóhatást fog kiváltani, amely még a sor végén, illetve a piramis tetején állókat megrengetheti.
A gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás, és a sajtó szabadsága
Az emberi jogok megsértésének legdurvább példája nyilvánvalóan 2006 ősze. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ez csak egy folyamat legemlékezetesebb és legsúlyosabb állomása volt. Megelőzték és mai napig kísérik a gyülekezési jog, véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának drasztikus, és részben törvénytelenül, részben törvénymódosításokkal elérni kívánt kísérletei.
Rendszeres kormányzati gyakorlattá vált a kellemetlen kérdéseket feltevő újságírókkal szembeni szóbeli, vagy akár vétlennek álcázott fizikai inzultus és szintén példátlan a titkosszolgálatok oknyomozó újságírókkal szembeni fellépése.  A vélménynyilvánítás szabadságának korlátozására irányuló kormányzati szándékot több esetben csak a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság együttes fellépése hiúsította meg. A szocialisták törvénymódosítással kívánták és kívánják a mai napig elérni, hogy a politikájuk elleni radikális tiltakozókkal szemben a büntetőjog eszközeivel léphessenek fel. A demokratikus politikai kultúra próbája, hogy a társadalom és a politikai elit különbséget tud-e tenni a sértő, lealacsonyító, vagy ok nélkül bántó, illetve a nyíltan gyűlöletre uszító vélemények között. Míg a demokratikus elkötelezettség és a politikai kultúra tisztelete az előbbiekkel való azonosulást is kizárja, addig büntetőjogi következményei csak a véleménynyilvánítás olyan szélsőséges formáinak lehetnek, melyek objektíve alkalmasak arra, hogy másokat erőszakos magatartásra indítsanak.
 
A gyülekezési jog gyakorlásának mércéjét pedig a mai napig nem a gyülekezési törvény, hanem a kordonok és rendőrség vélhetően politikai alapon meghozott döntései határozzák meg, melyekkel szemben ma a törvény által biztosított felülvizsgálat semmibevétele folytán érdemi jogorvoslati lehetőség sincs.
 
KORRUPCIÓ
Az alapjog-korlátozás következmények nélkülisége elmossa a demokrácia és a diktatúra közötti határvonalat. A mai napig széles rétegeit tekintve szegénységben élő magyar társadalmat azonban még ennél is negatívabban érintette az a minősíthetetlen korrupció, amely nem csak Magyarországon, hanem valószínűleg Európa újkori történelmében is páratlan. Ennek következménye az, hogy az emberek állammal szembeni bizalma megszűnt, saját politika vezetőiket kevesebbre értékelik, mint valamely rablóbanda vezetőit, mert míg azok az egyéneket károsítják meg, itt a közösség egésze szenvedett kárt. Magyarországon nem az elmúlt nyolc évben keletkezett probléma a szürke-, illetve feketegazdaság, de ennyi, részben belekényszerített ember soha korábban nem tartozott ebbe a szférába, amely az állami csődhelyzet és becsületvesztés időszakában egyszerre lett tömeges érvényesülési kényszer és érdem.
Az Európai Uniótól érkező támogatások rendszere átláthatatlan, e területen még a konkrét gyanú megfogalmazásáig is nehéz eljutni. Az azonban biztos, hogy az ország állapotán nem látszik e százmilliárdos összegek felhasználása, az uniós pénzekből támogatott kutyakozmetika és 40 centi magas kilátó uniós pénzból való támogatása pedig kizárólag büntetőeljárás keretében értékelhető. A kormány az uniós pénzek feletti flügyeletet 2006-ban egy évre még a parlamenti ellenőrzés alól is kivonta, azt abban az időben a jelenlegi miniszterelnök kormánybiztosként felügyelte.
Három terület mindenképpen kiemelésre érdemes, amelyről bőven áll rendelkezésünkre információ és jó példája az állam gyengeségének, korruptságának és abnormális működésének. Ilyen a közbeszerzési törvény, az állami vagy önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok működése, illetve vezetőik fizetése, valamint az állami vagyonfelélés. Az említett konkrét területeken nem csupán arról van szó, hogy a kormányzati gyakorlat elfogadhatatlan, hanem a jogi szabályozás hiányosságai folytán a rendszerben kódolva van a korrupció.    
Közbeszerzés
Tipikusan ilyen a közbeszerzés. A közbeszerzési jogszabályok lényege a világ összes országában az, hogy a törvényben meghatározott eljárás betartása esetén a keretek közé szorított verseny egyszerre garantálja a minőséget és az olcsóbb árakat. A magyar közbeszerzési törvény hatálya alá eső intézményekben a világon egyedülálló módon azt tapasztalhatjuk, hogy az állítólagos verseny és a nagy mennyiségű beszerzés ellenére egy-egy terméket sokszor másfél-kétszer drágábban szerez be az adott intézmény közpénzből, mint amennyiért ugyanazt egy egyszerű bevásárlás során végfogyasztóként bármikor megvásárolhatna. Amikor korrupcióról beszélünk, akkor abba nem csupán a hanyag vagy a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállása tartozik bele. Korrupció minden olyan, esetleg törvényes, de tisztességtelen haszon, amelyen keresztül az állam bármilyen termékre vagy szolgáltatásra drágábban tesz szert, mint amennyiért azt valóban tisztességes piaci versenyben beszerezhetné. Ebből a szempontból vizsgálva a jelenlegi közbeszerzési törvény teljesen alkalmatlan arra, hogy a tisztességes versenyt biztosítsa, viszont maximálisan megfelelő ahhoz, hogy az állami beszerzések indokolatlan költségességére vonatkozó kritikákat el lehessen hárítani azzal, hogy a megrendelő állami szerv a közbeszerzési törvény szerint járt el. A korábban a szocialisták miniszterelnök jelöltjeként megnevezett Vértes András által vezetett Gazdaságkutató Intézet idén novemberben publikált felmérése szerint „A korrupció a hazai közbeszerzési eljárások 66-75 százalékát befolyásolja, és becslések szerint a közbeszerzési árakat 25 százalékkal drágítja” Ha figyelembe vesszük - és ezt is ugyanez a felmérés rögzíti - hogy a 2008-as évben a közbeszerzések értéke 1600 milliárd forint volt, akkor éves szinten 300-400 milliárd forint körülire tehető csak annak a korrupciónak a mértéke, amely a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó eljárások során történik. Eközben 4-ből 3 eljárás során a pontozás egyetlen szempontja a kenőpénz összege. A jelenlegi közbeszerzési törvény kizárólag arra alkalmas alkalmas, hogy jogszabályi kereteket teremtsen a korrupció fedezésére és elfedésére.
Állami és önkormányzati gazdasági társaságok
Külön szabályozást igénylő problémakör az állami vagy önkormányzati gazdasági társaságok működése. Mindennapi probléma a közpénzfelhasználás kapcsán, hogy amikor részben vagy egészében állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokról derül ki, hogy jelentős pénzek tűntek el vagy vándoroltak valós teljesítés nélküli álmegbízások keretében magánszemélyekhez, akkor ezt semmilyen büntetőjogi felelősségre vonás nem követi. Ha ilyen esetekben fel sem merül, hogy e vállalatok felügyelőbizottsági tagjainak a börtönbüntetéssel is számolniuk kell, akkor a politikai holdudvar kifizetésén kívül mi értelme van a felügyelőbizottságoknak. Ha csak a közelmúltbeli a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, illetve a BKV-nál történt gyalázatos közpénz-pazarlásra gondolunk, egyik esetben sem fordult elő, hogy az e felügyelőbizottságokban havi több százezer forintért ülőktől megkérdezzék, milyen formában gyakorolták ellenőrzési jogosítványaikat abban az időben, amikor a cég közpénzek milliárdjait elherdálva jelentős veszteségeket felhalmozva működött. Ezek az esetek egyszerre vetik fel a társasági törvény és a Büntető Törvényköny módosításának szükségességét.
E botrányok nyilvánvaló okozója a gátlástalanság és az ezt lehetővé tévő átláthatatlanság. Újra és újra hangsúlyozni kell a közérdekű adatok nyilvánosságának és egyértelmű meghatározásának fontosságát. Szélesebb körben és még világosabban – ha kell taxatív felsorolással - kell meghatározni, hogy melyek azok az adatok, amelyek közérdekűnek minősülnek. Tűrhetetlen, hogy akár egy állami résztulajdonban álló cég vezetőjének, akár egy állami fenntartású egyetem rektorának fizetése ne legyen nyilvános és bárki számára hozzáférhető adat. A jelenlegi szabályozás módosításra szorul, mert jelenleg az eltitkolás egyetlen szankciója egy hónapokig tartó per, melynek végén, ha az igényelt adatot a bíróság is közérdekű adatnak minősíti, megismerhetővé válik az, aminek már kezdettől fogva nyilvánosnak kellett volna lennie. A törvénytelenség elkövetőjének tehát semmilyen többlet jogkövetkezménnyel nem számolnia. Olyan ez, mintha a tartozást az esedékességet követően bármikor, kamatmentesen vissza lehetne fizetni. A jelenlegi helyett olyan szabályozásra van szükség, mely a közérdekű adatok eltitkolását a nyilvánvaló esetekben automatikusan büntetőjogi szankcióval sújtja. A közpénzekkel való gazdálkodás átláthatósága nélkül az állammal szemben végtelenül megrendült közbizalom helyreállítása nem képzelhető el.
Vezetői fizetések
Itt kell szólni egy másik, az állampolgári kedélyeket egyértelműen és joggal borzoló ügyről, az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetéséről. Hogy elkerüljük a demagógia vádját, mindenekelőtt érdemes megismerni, milyen érvek állnak szemben egymással. Egyfelől a társadalom jogos igénye, hogy egy sok tekintetben szegénynek mondható országban az állami kinevezésekkel megszerezhető állásokban ne lehessen 3, 5 vagy 7 milliós havi jövedelemre szert tenni. Ezekben az esetekben nem a szűken vett közigazgatásban elérhető fizetésekről van szó, mert a miniszteri, sőt a miniszterelnöki fizetés is lényegesen kevesebb ennél, és még közép-európai összehasonlításban sem tekinthető magasnak. Azonban az állami cégvezetők, mint például a Posta, a BKV vagy a Fejlesztési Bank vezetői, illetve a pénzügyek területén szabályozási vagy felügyeleti hatáskörrel rendelkező állami szervek – mint a PSZÁF vagy az MNB - egyértelműen ebbe a körbe esnek. Éppen ezért az ilyen tisztségek betöltői azzal érvelnek, hogy a magánszektorban hasonló beosztásban még az államinál is magasabb jövedelmek érhetők el. Szembekerült tehát a társadalom átlagos életszínvonalából adódó értékítélete és egy szűk gazdasági vezető elit saját tapasztalati és megszokott munkafeltételei. Nem akarom az egyértelműen népszerűbb álláspontra helyezkedve eldönteni, hogy kinek van igaza, vannak azonban olyan szempontok, amelyeket e vita eldöntésekor és az ennek megfelelő új szabályozás kialakításakor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az állai szféra, és itt ezalatt nem csupán a közigazgatást, hanem a tágabb értelemben vett közszolgáltatást nyújtó, részben vagy egészben állami tulajdonú cégeket is értem, a maga egészében a közszolgálat színtere. A versenyszféránál alacsonyabb jövedelmeket a kiszámítható munkahely, az állam által biztosított munkafeltételek és a személyes kockázatvállalás hiánya ellensúlyozza. Ha a közszféra és a magánszféra vezetői jövedelmei közötti különbség áthidalhatatlan, valóban jogosnak tűnő érv, hogy ennek következménye kontraszelekció lesz. Az elmúlt évek során azonban alig láttunk arra példát, hogy az állami szférában is a magánszférához hasonlóan megfizetett gazdasági társaságok vezetői e juttatásokért cserébe bármennyivel is jobb teljesítményt nyújtottak volna, mint bármely más átlagosan fizetett köztisztviselő. Ennek sokkal inkább az ellenkezője igaz. Azt mondhatjuk, hogy egy abszolút hozzá nem értő, vezetői tapasztalattal nem rendelkező köztisztviselő legalábbis kevesebb kárt okozott volna, ha a tisztesség és a becsület minimumával rendelkezik. Hiszen nem csak elfogadhatatlan és a magángazdaság szabályaival is ellentétes, de tisztességtelen és becstelen is, hogy az állami cégeknél az eredményektől függetlenül osztanak jutalmakat. Álláspontom szerint az állami szférában jogszabályban kell megtiltani a mindenkori államfői tiszteletdíjnál magasabb fizetést. Az állami tulajdonú gazdasági társaságok esetén ez a korlát legfeljebb a társaság eredményességének függvényében tágítható, de a végső plafont e területen is jogszabályi szinten kell rögzíteni.
Vagyongazdálkodás
Az elmúlt évek állami vagyongazdálkodását a felsorolás végére hagytam, de a gyakorlatban valószínűleg ezen a területen lesz a legtöbb bűncselekmény tetten érhető. Alig került sor olyan komolyabb értékű állami ingatlan értékesítésére, ami ne vetette volna fel a bűncselekmény gyanúját. Az út a soha meg nem valósuló kormányzati negyedre elpazarolt milliárdoktól Terézvároson és Sukorón át egészen Moszkváig vezet. Utóbbi helyen a kormánynak az állami tulajdonban álló nagyértékű ingatlanra olyan vevőt - egy luxemburgi off-shore céget - sikerült találni, aki már akkor kifizette a vételárat, amikor még ki sem írták az ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázatot. A baj csak az, hogy lettek volna más vevők is, akik legalább 5-10 milliárd forinttal ajánlottak többet. A magyar államot a magyar állam képviseletében eljáró szélhámosok bűncselekményének következtében egyetlen ingatlan értékesítésén több mint ötmilliárd forint kár érte. A már a formára sem adó gátlástalan korrupciót a külügyminisztériumnak és a pénzügyminisztériumnak a felelősséget egymásra hárító gátlástalan hazudozása követi. És ugyan már különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az ügyészség is nyomoz, a kormány mégsem nyilatkozik arról, hogy ki döntött az értékesítésről.
A mit tettek kérdésére bőséges választ sikerült adni. Röviden: az emberi jogsértések, a korrupció és a pazarlás a szocialista kormányzás alatt az állami működésben a mindennapok részévé vált.
Nem kevésbé fontos kérdés azonban: Milyen szándékkal tették mindezt?
Ha a szándékot vizsgáljuk, akkor általánosságban egy súlyos kérdést kell feltenni. Olyat, amelyre csak politikai válasz adható, de amely egyszerre oka és magyarázata az elmúlt évek döntéseinek. Olyan kérdést, amelyet normálisan működő demokráciákban fel sem szoktak tenni, de ha ez mégis megtörténik, akkor mindenki politikai oldalhoz tartozástól függetlenül egyértelmű nemmel válaszol rá. A kérdés így hangzik: Magyarországon az elmúlt évek kormányzása alapján van-e okunk azt feltételezni a szocialisták vezetőiről, hogy cselekedeteik mozgatórugója az ország érdeke? Vajon az öszödi beszédben a Magyarország neve elé helyezett állandó miniszterelnöki jelzővel lehet-e a kormányfőről és az őt derűsen hallgató szocialista frakcióról a nemzet őszinte szolgálatát feltételezni. És az ugyanott szűk körben, titokban elhangzott cinikus beismerés négy év semmittevéséről, két év folyamatos hazudozásáról a választások megnyerése érdekében vajon a legnaivabb ember számára is összefér-e a hazaszeretettel? És vajon feltehető-e az ország érdekében történő cselekvés szándéka azokról, akik a huszonhárommillió románnal való alaptalan riogatás aljassága után szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt költséges kampányt folytattak azért, hogy – Sütő András szavaival – „az asszimiláció kígyótorkában vergődő magyarság” tagjait kívánságuk ellenére elzárják a szinte valamennyi környező államban létező és egyébként a magyar állam számára semmilyen kiadást nem eredményező kettős állampolgárság megszerzésének védelmet biztosító lehetőségétől?
Ne felejtsük el, hogy önmagában még a nagyon rossz kormányzati döntés is csak a politikai felelősség kategóriájába tartozik, a büntetőjogi felelősség onnantól kezdve merülhet fel, hogy egy döntés általában szándékosan, ritkább esetben gondatlanul, de törvénysértő is.
Nincs ugyan erről statisztika, de az elmúlt időszakban a kormányzati szférában leggyakrabban felmerülő és legalább nyomozati szakba jutó bűncselekmények: a vesztegetés és a hűtlen kezelés. A hűtlen kezelés tényállása azonban segít az elmúlt hét évben történtek politikai meghatározásához is: „Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.”
 És ugyan a világos szabályozás naponta megtapasztalt hiánya számtalan esetben lesz alkalmas a büntetőjogi felelősségre vonás alóli kibúvásra, a következő kormánynak mégis két egyformán fontos kötelessége van: minden információt, döntést, utasítást, vallomást megosztani a nyomozóhatósággal, másrészt betömni azokat a jogszabályi lyukakat, amelyek a közpénzek elherdálására, sőt sajnos egyes esetekben még a felelősségre vonás alóli mentesülésre is lehetőséget adnak.  A világos és koherens szabályozás megteremtésével el kell jutni odáig, hogy még a büntetlenül maradt, de az állam számára káros döntésekről is azt mondhassuk, ami a szocialista kormányzás időszaka alatt egy adott ügyben történt, az a visszamenőleges hatály tilalma folytán egyes esetekben lehet, hogy nem büntethető, de ma már ugyanaz a cselekedet a bűncselekmény minősített esete.
 A magyar társadalom nem azért kívánja a jelenleg hatalmon lévők büntetőjogi felelősségre vonását, mert konkrét BTK-beli tényállásokat tud beazonosítani, hanem azért mert a rendszerváltozás óta először joggal érezzük úgy, hogy a jelenlegi hatalom szocialista politikusainál az ország érdeke legfeljebb ünnepi beszédekben merül fel hivatkozásként.
 Hogyan?
A hogyan történhet meg a felelősségre vonás kérdésénél mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy a megoldás kereteit az alkotmány határozza meg. Tudnunk kell, hogy a mégoly jogos indulatok sem adnak felhatalmazást arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk azokat a jogállami és alkotmányos garanciákat, melyeknek betartása különböztet meg bennünket elsősorban azoktól, akikkel szemben a felelősségre vonást kívánatosnak tartjuk.
Melyek ezek a jogállami és alkotmányos garanciák? A modern társadalmakban az erőszak monopóliuma az államé. Az egyetlen kivétel ez alól a jogos védelmi helyzet, amikor az egyén vagyona, személye vagy élete ellen irányuló, azt közvetlenül fenyegető támadás elhárítására bárki akár erő alkalmazásával is jogosult. E helyzet kivételével az erőszak alkalmazásához, a rend fenntartásához, a büntetések kiszabásához és végrehajtásához kizárólag a magyar államnak van joga. Nincs és nem is lehet olyan súlyos sérelem, amelyet e szabály figyelmen kívül hagyásával megtorolhatnánk úgy, hogy az ne ejtsen még a korábban okozottnál is súlyosabb sebeket a társadalom és az ország egészén. Amikor tehát büntetőjogi felelősségre vonásról beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a választópolgárok négy hónap múlva országgyűlést és közvetve kormányt választanak, de ügyészséget és ügyészeket, illetve bíróságot és bírákat nem. Márpedig a felelősségre vonás alkotmányos útja az, hogy az ügyészség a nyomozást követően és eredményétől függően vádat emel, a bíróság pedig határoz a vád alaposságáról. Ez nem változhat és nem is fog változni.
Miért van jelentősége mégis a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából is az új kormánynak? Nyilvánvaló, hogy ma az ellenzéknek a legtöbb területen csak sejtései vannak arról, hogy mi történt pontosan a minisztériumokban, hogyan és kinek az utasítására folytak el magáncélokra közpénzek milliárdjai. Már érintettem, hogy a jelenlegi kormány a tisztánlátást azzal is nehezíti, hogy még a törvény szerint közérdekűnek minősülő adatokat is a jogszabályokat megsértve eltitkolja, a közvélemény gyors és pontos tájékoztatáshoz való jogát a végsőkig gátolni igyekszik. E közérdekű adatok eltitkolása pillanatnyilag önmagában is akadályozza a felelősségre vonást, de egy bűncselekmény pontos és egyértelmű felderítéséhez ezen túlmenően olyan belső utasítások ismeretére is szükség van, melyek még közérdekű adatnak sem minősülnek, így azokra a jelenlegi ellenzéknek csak a hatalom birtokában lesz rálátása. Emellett jó okkal feltételezhetjük, hogy a törvénytelenségeknek vannak olyan tanúi, akiket jelen pillanatban még az egzisztenciális félelem hallgatásra kényszerít.  
Hamis és hazug interpretáció tehát, hogy a jelenlegi ellenzék azért ígéri hatalomra kerülése utánra a büntetőjogi felelősségre vonásokat, mert a kormányzati hatalom és a várhatóan jelentős törvényhozási többség birtokában a tőle független állami szerveket kívánja befolyása alá vonni. Erre nem csak alkotmányos lehetőség nincs, de szándék sem.
Kell azonban, hogy szándék legyen a bűnüldöző szervek és a bíróságok megerősítésére, mert a hatékony bűnüldözéshez és igazságszolgáltatáshoz erős nyomozó és jogszolgáltató szervekre van szükség. Ez a gyakorlatban jól szervezett és erős rendőrséget, szakmailag és anyagilag egyaránt megbecsült bíróságot és ügyészséget jelent. E feltételek ma nem adottak, noha e területek rendezése legalább annyira szándék, mint anyagi erőforrások kérdése. A büntetőeljárások – főleg a gazdasági tárgyú bűncselekmények esetén – hosszú évekig, nem ritkán több mint egy évtizedig húzódnak, és még sokmilliárdos károkozás esetén is gyakran nevetséges büntetésekkel érnek véget. A büntető igazságszolgáltatás nyilvánvalóan nem tud minden tekintetben megfelelni, és nem is szabad, hogy megfeleljen a közvélemény elvárásainak. A valószínűség vagy a gyanú a magánéletben elegendő az ítéletalkotáshoz, a büntetőjogban azonban kevés. Amikor a bíró a vádlottat nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában menti fel, azzal nem azt állapítja meg, hogy nem követte el a bűncselekményt, csupán annyit, nem biztos, hogy ő követte el, akár más is elkövethette. A büntető igazságszolgáltatás nem csak a szemet-szemért, fogat-fogért tálio-elvét hagyta maga mögött, hanem azt is, hogy a vádlottnak kell ártatlanságát bizonyítania. Így ha a nyomozóhatóság nem tudja egyértelművé tenni, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt, kétség esetén a vádlott javára kell dönteni. Az azonban, hogy a nyomozás során mi bizonyítható, jelentős mértékben attól függ, hogy a büntetőeljárás során milyen eszközök állnak a hatóság rendelkezésére. Ebből a szempontból egyértelműen rögzíteni szükséges, hogy a jelenlegi rendőrségi, de különösen ügyészségi és bírósági költségvetés méltatlan e hivatások rangjához és nem elegendő ahhoz, hogy a bűnüldözés és a jogszolgáltatás a társadalmi elvárásoknak megfeleljen. A bíróság és az ügyészség együttes költségvetése ma alig haladja meg a 80 milliárd forintot. Ebből az összegből csoda hogy a szervezetek működni tudnak, jelenleg ennél magasabb elvárás velük szemben nem támasztható. Sokat mond a helyzetük súlyosságáról, hogy a bíróságok elsősorban a fővárosban és Pest megyében naponta százával szegik meg a rájuk irányadó eljárási határidőket, mert még túlmunkával is képtelen az ügyek sokaságának elbírálására. Az új kormány e területen azzal tudja garantálni a hatékonyságot, ha jelentősen növeli mindkét szervezet költségvetését, cserébe viszont az eljárási határidők szigorú betartását, az ügyészi és bírói létszám növelését és az ítélkezés gyorsítását meg kell követelni.
Ha a következő kormány minden befolyásolási szándéktól mentesen jelentősen megerősíti az ügyészséget és a bíróságot és a bűncselekmény gyanús esetek kapcsán a közigazgatás valamennyi szintjén fellelhető összes információkat megfelelő szakértelemmel fogja értelmezni és azokat rendszerezve a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsájtja, akkor ez számtalan esetben elegendő bizonyíték lesz a büntetőjogi felelősségre vonáshoz.
Mentelmi jog
Ha azonban az eljárás terheltjét a mentelmi jog védi (például mert országgyűlési képviselő), akkor ahhoz, hogy egy büntetőeljárás egyáltalán megindulhasson elengedhetetlen feltétel a mentelmi jog felfüggesztése, melyhez a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-adának támogatása szükséges. A mentelmi jog a képviselői jogállás fontos része. Megakadályozza, hogy a kizárólag a lelkiismeretének alárendelt képviselőt az állami erőszak kényszeríthessen döntésének megváltoztatására és helyesen attól is megóvja, hogy munkavégzésével gyakran együttjáró zaklatásszerű feljelentések áldozata legyen. Kovács Béla hazájában a mentelmi jog intézményének értelme és fontossága nem kérdőjelezhető meg. A korábban még létező politikai kultúrában a pártok között kompromisszum volt arról, hogy magánvádas ügyekben - tipikusan ilyenek a rágalmazás és a becsületsértés – az országgyűlés a mentelmi jogot fenntartotta, míg közvádas ügyekben, amikor a legfőbb ügyész kereste meg az országgyűlést, akkor felfüggesztette, lehetőséget adva a konkrét ügyben a büntetőeljárás lefolytatására. Ezt a kompromisszumot rúgták fel a szocialisták, amikor a jelenlegi ciklusban több közvádas ügyben a legfőbb ügyészi indítvány ellenére nem függesztették fel szocialista, valamint MDF-es képviselők mentelmi jogát. Nincs okunk feltételezni, hogy a jövőben másként járnának el. Ha tehát a gyanú országgyűlési képviselővel szemben merül fel – és ezt azért ne zárjuk ki -, akkor a felelősségre vonásnak alkotmányos eljárási feltétele, hogy a következő országgyűlésben a jelenlegi kormányt támogató pártok még egyharmadnyi képviselettel se rendelkezzenek.  
Az ország mai tragikus helyzete számtalan mozaikkockából áll össze. E mozaikkockák egy része mögött nem csupán rossz kormányzati döntések, hanem súlyos bűncselekmények állnak. Nem kizárólag a következő kormány politikai érdeke, hogy ezekre jogállami keretek között fény derüljön. Ez az érdeke valamennyi állami szervnek, a bűncselekményekben nem érintett politikai és civil szervezeteknek és – pártszimpátiától függetlenül – az ország valamennyi tisztességes polgárának. Enélkül az emberek és a hatalom, az állam és a társadalom közötti tátongóvá vált szakadék nem lesz áthidalható. Enélkül büntetlenül marad, hogy egy politikai garnitúra a közszolgálatot a szabadrablás szinonimájának tekintette. A felelősségre vonás elmaradása esetén a társadalom szemében nem csak a szocialisták, hanem a mindenkori hatalom válik részessé a bűnelkövetésben.
A szocialista kormányok után itt maradó romok térben és időben messze túlmutatnak a jelenlegi hatalmon. Időben nem csak azért, mert a következő évekre a kármentés és a romeltakarítás feladata marad, hanem azért is, mert az elmúl hét és fél év a rendszerváltozást és az azt követő évtizedet a társadalom többségének szemében visszamenőlegesen tette hiábavalóvá és értéktelenné. A szocialistáknak most valóban sikerült eltörölni a múltat, egyszersmind aláásni a jövőt. De túlmutat rajtuk térben is, mert hatalomgyakorlásuk az állampolgárokat nem csak a kormánnyal, hanem az állam egészével fordította szembe. A bizalom helyreállításához a jó kormányzás kevés, az állam teljes szervezetét kell újjáépíteni. A károkozók felelősségre vonása a hitelesség feltétele, a cinkosság elutasításának bizonyítéka.
A felelősségre vonás célja ennek ellenére nem a megtorlás, hanem a megbomlott erkölcsi rend helyreállítása kell, hogy legyen. Mert a bűnök nem maradhatnak büntetlenül.
 
Ft. Kovács Gábor: Jobbik
Ritkán említek politikát homiliáimban, nemrég azonban beszéltem arról (még jókor a kampány előtt), hogy keresztény lelkiismerettel sem a baloldalra, sem a szélsőjobbra nem lehet szavazni. Két lelkes fiatal mindjárt bejött a sekrestyébe, hogy meggyőzzön a Jobbik elfogadhatóságáról. A Jobbik nem szélsőjobb, nem atiszemita, nem radikális nemzeti irányzat, erősítgették ezek a tiszta arcú, nyílt tekintetű fiatalok. A harmadik minősítést a Jobbik elnökének szájából hallottam, ami pedig az antiszemitizmust illeti, a szóbanforgó elnököt, Vona Gábort a You Tube-on hallottam egy videón nyilatkozni valamelyik TV-állomásnak. A riporter megkérdezte, miért vettek részt egy megemlékezés szervezésében a vérvádról elhíresült Tiszaeszláron. Vona vona-kodott válaszolni, kijelentette, hogy most nem erről kell beszélni. Nyíltan nem vállalta antiszemitizmusát, az nem szalonképes. (Az antiszemiták mindig azzal kezdik: nem vagyok antiszemita, de...) Viszont ellene sem nyilatkozott, mert akkor elveszíti antiszemita szavazóit. Jó, mondta a minden hájjal megkent riporter, akkor egyszerűbbet kérdezek: van két ember 1944-ben, mindkettő rendes, szorgalmas, derék ember, az egyik bújtatja a zsidókat és a cigányokat az üldözés elől, a másik nem. Ön melyiket választja? Vona ismét vállat vona, s kijelenté, hogy most nem erről kell beszélni. Nem antiszemita, de... Hallottam egy beszédét, ugyancsak videóról, amelynek a végén megpróbált úgy üvöltözni, mint Hitler. Én nem tudok úgy üvöltözni, mint Hitler, de szükségesnek tartom, hogy írásban is elég hangosan leszögezzem: keresztény lelkiismerettel nem lehet a Jobbikra szavazni. 
A szocialista rablóbanda a közeledő választásokon nem esélyes, de érdekelt abban, hogy a Fidesz-KDNP szövetség szavazókat veszítsen, ne legyen kétharmados többsége, sőt lehetőleg ne is tudjon egyedül kormányt alakítani. Ki tud szavazatokat elvenni a Fidesztől? Jelenleg: a Jobbik. Csodálkoztam, hogy az a rendőrség, amely 2006-ban brutálisan megrohamozta a Fidesz híveit, akik egy békés és szabályszerű nagygyűlésről voltak hazaindulóban, milyen toleráns és törvénytisztelő tud lenni Vona Gábor félkatonai Ku-Klux-Klanjával szemben. Csodálkoztam, honnan van a Jobbiknak pénze nagyszabású kampányához. Csodálkoztam, miért van, hogy a média még a csapból is a Jobbikot nyomja, mialatt a szintén szélsőjobb MIÉP-ről nem lehet hallani. Most fölhívták figyelmemet egy Csurka-interjúra, amely mindenre fényt derít. Csurkának politikailag nem vagyok híve, de a memóriája jó, s például Baló Györgyre, Morvai Krisztina férjére, úgy emlékszik, mint „a kommunista, bolsevik hatalom egyik fő letéteményesére Magyarországon”. Világosan bemutatja a háttérszövetséget az MSZMP és a Jobbik között. „Bajnainak erős Jobbikra van szüksége ahhoz, hogy megakadályozzák a FIDESZ 2/3-os győzelmét” – mondja.
Igen, most már látom az összefüggést. Annakidején is láttam, hogy az MDF önálló politikája  mögül kilóg a lóláb, amint az most már mindenkinek nyilvánvaló. A Jobbik maga egy komplett lóláb. Sajnálom a tiszta arcú, nyílt tekintetű fiatalokat, akik jóhiszeműen sodródnak bele egy újabb hazaárulásba.
 
 
Többet Kovács Gábor atyáról:
Kovács Gábor vagyok. 1940-ben születtem Budapesten, másodiknak három testvér közül. Ma is Budapesten lakom. Jelenleg én tartom a vasárnap este 8 órás miséket a pesti ferences templomban. Gyóntatok is ugyanott.
1965-ben kaptam meg vegyészmérnöki oklevelemet, de más hivatást választottam. Teológiai tanulmányokat kezdtem, és 1969-ben latin rítusú katolikus pappá szenteltek.
1978-ban teológiai doktorátust szereztem.
Mindig is írtam, verset és prózát. A szépség és az igazság egyformán fontos szerepet játszik valóságképemben.
1978-ban szokatlan erővel tapasztaltam Isten jelenlétét és szeretetét a karizmatikus megújulásban.
1988-ban alapítottam a Hét Láng Közösséget.
1997 óta foglalkoztat a Világháló globális kommunikációja.
 Hat évtizedes tapasztalatom lényege:
Az ember életében döntő szerepet játszik valami, ami fölöttünk áll, de nem „sors” vagy „végzet”; bennünk van, de nem mint lényünk része; vágy és kielégülés, de nem körülhatárolható módon; lángol, de nem érzelem; ott van a másik ember arcában, de nem a másik embertől kapjuk; szépség, de nem puszta esztétikum; varázslatos, de mégse mágia; tűz az imádkozókban, füst a káromkodókban. (Harmadik eset nincsen.) Én ezt nevezem szerelemnek. Ebben a szerelemben élek.
Jelmondatom: „Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?” (Ámosz 3,8)
Ha Ön másképp gondolja mindezt és a fenti írással azonos színvonalú gondolatokat, írásokat közzé kíván tenni, itt megteheti. Gondolatait küldje el a Levél a Polgármesternek linkre!
Kossuth tér, 2009. október 10. 11:15 - Halász Gábor polgármester beszéde

Jó napot kívánok Önkormányzatok, Jó napot Magyarország!

Jó napot kívánok kedves Kollégák!

Jó napot, Polgármesterek, Képviselők, Köztisztviselők, Közalkalmazottak! És mindazokat köszöntöm, akik szívükön viselik az ország sorsát!

Köszöntöm Önöket, köszöntelek Benneteket Magyarország I. Önkormányzati Demonstrációján, amely békés, törvényesen bejelentett – és szabad! Köszöntöm a kedves nézőket, akik az élő kapcsolat segítségével csatlakoznak hozzánk!

Halász Gábor a nevem, Kiskutas polgármestere vagyok, Zala megyéből. Egy 220 lelkes kistelepülésről van szó, ami innen a Kossuth térről nagyon pici pontnak látszik. Viszont én ezért a kicsi faluért felelősséggel tartozom. És ezt a felelősséget komolyan veszem. Olyan faluból jöttem, ahol nincsenek olyan gyerekek, akik lepofozzák a tanárt. Nemcsak azért mert nem tennék. Ugyanis nincs hol. Ugyanis nincs már iskola. Megszüntettük. Megcselekedtük ezt is. Körjegyzőségbe tömörültünk, mert így olcsóbb. Mindenben szót fogadtunk valójában. De hiába.

Azért jöttem ide Veletek, mert nem volt elég, hogy figyelembe vettem az ország nehéz gazdasági helyzetét, a pénzügyi világválságot, és ennek a kormánynak minden végzetes ballépését.

Nem volt elég, pedig a végsőkig takarékoskodtam, végsőkig megszorítottam, lemondtam, társadalmi összefogással valósítottam meg alapvető feladatokat, mégis évről-évre önhibáján kívül hátrányos helyzetű és működésképtelen támogatásért kuncsorogtam évről évre, megalázó módon. Mások csődbe rohannak, helyzetük kétségbeejtő.

Az emberek tűrtek, éltek és hallgattak. Nincs eszközük segítségért kiabálni – a jajszó a polgármesterig ér, addig hallatszik.

Mi faluvezetők, városvezetők, tisztségviselők jelenleg tétlenül és széttárt kezekkel fogadjuk a segélykéréseket.

Nem akarom elfogadni azt a tényt, miszerint már 10 ezer magyar fiatal hagyta el az országot, mert nem bírt itt boldogulni!

Nem akarom elfogadni, hogy mi „csak” Vidék vagyunk és ezzel elintéznek minket. A Vidék, az ország majd 80 %-a, vagyis mi vagyunk a túlnyomó többség! Az a helyzet, hogy a központi kormányzat szembekerült a helyi kormányzattal!

Egy kormányoldali képviselő tegnapelőtt azt mondta századszor, mindenkinek ki kell venni a részét a válságból!

Tegnap néztem az Országgyűlés vitájának közvetítését:

Egy kormánypárti képviselő azt mondja: a válság túlélhető, legfeljebb annyival kell számolni, hogy a házat nem idén, hanem  majd jövőre festjük majd ki, vagy nem idén veszünk a gyereknek biciklit, hanem jövőre…

Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a valóságról!

Az ilyen embernek valószínűleg elment a józan esze!

Ezek az emberek soha nem merészkedtek ki a nem létező Kormányzati Negyedükből! Ez is csak egy blöff volt, Kedves Kollégák!

Ezek az emberek nem válságot kezelnek, csak válság kommunikálnak!

Mi, az Önkormányzatok, ma nem balhézni jöttünk ide 7 év után. Hanem azért, hogy együtt nyomjuk meg a vészcsengőt! Nekünk nincs off shore cégünk Cipruson! Itt kell és itt is fogunk maradni.

Elég volt. Most visszahoztuk Budapestre a csomagot, amit kaptunk! Köszönjük, nem kell! A csomag maradjon a feladóé. A csomag címzettje maradjon azé, aki a szakadékba kormányozta Magyarországot az elmúlt 7 évben.

Köszönjük, elég volt.

Az a rendszer, az önkormányzati, amelynek tagjai vagyunk, 10 millió polgár közszolgáltatója. 10 millió embert szolgálunk ki nap mint nap – ivóvizet szolgáltatunk, óvodai és általános iskoláról gondoskodunk, egészségügyi alapellátásról gondoskodunk, közvilágítást nyújtunk, és még sorolhatnám, szóval minden alapvető igényt ki kell elégítenünk. Az élethez kellünk.

Szolgáltunk és tűrtünk, de most, a szakadék szélén szeretnénk végre megszólalni közösen! Ezért gyűltünk össze itt, az Ország Háza előtt.

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=139664

 
KISKUTAS NAPJA - 2009. augusztus 15.
Kedves Kiskutasi Polgárok, Tisztelt Vendégeink, Kedves Zalaiak és Igentisztelt Messzebbről Érkezett Testvéreink! Kedves Barátaim!
 
Csodás nap ez a mai.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Kiskutas Napján!
 
Megtisztelő Településünknek és személy szerint nekem is, hogy ilyen sokan gondoltuk ugyanazt: együtt ünneplünk ma.
 
Idén sem mondhatjuk megszokottnak Kiskutas Napját, hiszen a már országosan ismert és elismert Szent Gellért Misebor Ünnepsorozat szünetel, és 2011-ben, Kiskutas 800 éves születésnapján kerül megrendezésre negyedik alkalommal, megújult lelkülettel, tartalommal és formában.
 
Nem mindennapi az idei Kiskutas Napja, hiszen amíg Kiskutas 798. esztendős idén, addig Zala megyénk éppen 1000 éves, amelyet minden eddiginél csodálatosabban ünnepelt együtt, több mint 8.000 ember június 14-én Zalaváron.
 
Nem mindennapi az idei Kiskutas Napja azért sem, hiszen 2009-ben éppen 20 éves Magyarország ifjú demokráciája.
 
Az elmúlt 20 évről talán csak a televízióban nézhetünk mostanában néhány összeállítást, de az a tapasztalatom, hogy alig, vagy egyáltalán nem szoktunk szűkebb körben mérleget készíteni.
 
Talán azért, mert iszonyatosan bonyolult és viharos időszak van mögöttünk, talán azért, mert még nem átlátható.
 
És sokan belefáradtak, belefásultak az elmúlt húsz év gyötrelmes, ám mindenképpen tanulságos és figyelemre méltó időszakába.
Érdemes, a teljesség igénye nélkül néhány fontos dolgot, néhány tényt, néhány jelenséget kiragadnunk és elmondanunk.
 
1989-ben, azaz 20 éve volt az úgynevezett rendszerváltás, vagy rendszerváltozás, de szoktam hallani azt is, hogy végeredményben nem is történt semmi.
 
Utóbbiaknak (akik szerint nem volt rendszerváltás) személy szerint nem adok igazat, mert alapvetően igenis szabadabb, demokratikusabb keretek közt élhetünk.
 
Szavainkért, gondolatainkért nem jár börtön, nincs munkatábor, tömeges indulatokért esetleg néhány viperacsapás jár.
 
Más kérdés, hogy szinte követhetetlen, zavaros, káoszba torkolló időszakokat élünk, évről évre.
Az általános bizonytalanság embereket, családokat őröl fel, tombolva uralkodik az anyagi szemlélet, kopik a hitélet, eltűnni látszanak az eszmei kapaszkodók, a fiatalok a semmibe csúsznak a felszínes külsőségeken, az államférfi fogalma kiürült.
 
A szabadság eszmeiségét beletaszították a liberális gondolkodásnak csúfolt, „nekem mindenhol, mindent szabad, mindenkitől függetlenül, korlátok nélkül” tartalmába, melynek eredményeképpen lehetséges, megtörténhet az, hogy tizenéves diákok lepofozzák tanárukat, és a tetejében végül a tanárembert tartják érte felelősnek.
 
Az ifjú demokráciánkban többek közt megeshetett az is, hogy a rendszerváltást követően Köztársaságunk egyik legfontosabb közjogi méltósága olyan valaki lehetett, aki az 1956-os Forradalomban karhatalmista volt. 
Ez meg hogy lehet? Kérdeztem barátaimat 22 évesen.
 
Úgy gondolom most is, hogy a kérdés jogos volt, vagyis nem ifjú naivitásból fakadó volt.
Tudom, hogy az emberek nem tévedhetetlenek és nem tökéletesek, de bizton állíthatom, hogy a legfontosabb alkotmányos posztokon, az ekkorát tévedő személyeknek nincs helyük.
 
Nincs helyük, mert a történelem bebizonyította, hogy a rossz oldalon álltak. Vannak velünk egykorú demokráciák, ahol ennek súlyát már 20 éve felfogták és cselekedtek.
Mi, Hölgyeim és Uraim, nem ezt tettük.
Mi nem mertünk új könyvet kezdeni tiszta, fehér és üres lapokkal.
 
Csak egy új sort kezdünk, és engedtük összemosódni a régi és az új történetünket.
Úgy gondolom kedves Vendégeink, kedves barátaim, hogy ezt helytelenül tettük.
 
Így volt lehetséges a rendszerváltozás zajos és poros ködében az is, hogy az előző rendszer elitje átmentse, örökölje és használja a régi kapcsolatrendszereket, beidegződéseket, a vagyont, vagyis a pártvagyon, vagyis a „köz” vagyonát.
 
Így volt lehetséges, hogy az ebben mesterkedő embereket nem csalónak, hanem ügyesnek kezdték el, és kezdtük el nevezni.
 
Mindennek felelőssége minket is terhel.
 
Nem voltunk elég körültekintők, nem gondolkodtunk hosszútávon, éltünk nyugodtan a „ma még viszonylag jól élünk” álságos világában, elringattuk magunkat.
 
Magyarország nem lépett időben.
Közvetlenül a rendszerváltás után még látható éles határmezsgyék elhomályosodtak.
 
A pártfunkcionáriusokból menedzserek lettek, a KISZ, illetve párttagsági igazolvánnyal zsebükben, tanácselnöki és más hasonló székekből kidőlt képzetlen figurák, esetenként az Magyar Országgyűlés székeibe pottyantak.
 
Törvényalkotóvá váltak.
 
Néha még ma is, ezek az ejtőernyővel felszerelt emberek próbálják elmagyarázni, hogy mi a politikai erkölcs, az Istenhit, a szolidaritás, az állam szerepe – esetenként pont azokat a fiatalembereket ellehetetlenítve, akik az elmúlt rendszerben még gyerekek, csecsemők voltak, tehát nem vállalhattak közösséget az ország szétzüllésében.  
 
Az ejtőernyős „megmondóemberek” nyakkendős technokratákká – bizniszmenekké, brókerekké avanzsálódtak, vagy buzgó, templomban térdeplő igehirdetőkké váltak a szemünk láttára.
 
Mi ezt láttuk, látjuk, elfogadtuk, fejet hajtottunk – mondván: kicsik vagyunk, ha maradt még a szánkban egy kis kifli, akkor ki ne essen.
 
És van persze a politikában és a közéletben egy tisztességes többség, világnézettől függetlenül.
Róluk kevesebbet beszélnek.
Talán, mert nem kell félni tőlük.
Mégis sokszor ők szennyeződnek be a kollektív piszoktól.
Ráadásul vesztükre, a tiszta ruhán mindig jobban látszik a kosz.
 
Nos az Önök feladata és felelőssége az, hogy a tisztességes többséget észrevegyék.
 
Ez a demokrácia Önökre eső felelőssége.
 
Nem kis felelősség. Óriási.
 
Meg kell tanulnunk élni a demokráciával, mert egy Ország sorsa múlik Önökön, rajtunk!
 
A szabadságot, a demokráciát, az orosz katonáktól mentes Magyarországot, a békét nem adták ingyen.
Nekünk, magyaroknak ezeket mindig rendkívül drágán mérte a Jóisten és a Világ.
 
Kérem, vegyék észre, vegyük észre az időszakonként önmagukat átfestő manipulátorokat.
 
Figyelmetlenségünk és tévedésünk árát rendre mi fizetjük meg évtizedről évtizedre.
Ön, és Ön, meg én is.
 
Vegyük észre, és jól jegyezzük meg a nagy mázolókat, akik hol pirosra, hol vörösre, hogy kékre, zöldre, hol pedig narancssárgára próbálják magukat festeni, miáltalunk festetni.
 
Ők a nagy mázolók!
 
Elkenik és elkenték a rendszerváltást.
Elkenik a felelősséget.
 
Ugyanakkor szürkére pemzliznek minket és fiataljainkat.
 
Hiszen a színes, veszélyes lehet.
A színes az harsány, feltűnő, talán eltereli a figyelmet és túlzottan szem előtt van, talán okos is.
 
A szürkére festettek egyformák, szófogadók, és nem veszi észre őket senki.
 
Erre utaznak a nagyhatalmú piktorok.
 
Ne engedjük meg a mázolóknak és magunknak se, hogy hangyasorsú szavazatleadó gépekké degradálódjunk, akik csak a kampány hevében kellenek.
 
A kiskutasi nép gerinces tettei adjon erőt és mintát minden bizonytalannak:
 
Igenis meg lehet valósítani képtelennek tűnő emberi vállalkozásokat.
 
Igen, gyökeres változásokat lehet elérni közös erővel, akár vagyon és pénz nélkül.
 
Igen, lehetséges még olyan közösséget teremteni magunknak, ami valódi értékeket teremt, nem csak múlandó pénzügyi hasznot.
Nézzük meg!
A csakis pénzügyi szemszögből vizsgálódó és működő világ mára mekkora öngólt rúgott.
 
A pénzvilág egyeduralma 2008 novemberében nem csatát, hanem háborút vesztett.
 
És, kérem lássák, lássátok be:
Megmaradt az az érték, amiről mi évről évre, ünnepről ünnepre beszélünk itt Kiskutason.
 
Az emberi kötelék, az emberi érték, a szeretet, az egymás iránti és önmagunkkal szembeni tisztelet, a kétkezi munka, az áldozatkész segítőszellem, a biztos hit abban, hogyha Istent keressük, akkor nem leszegett fejjel kell járnunk, hanem egész biztosan felfelé kell néznünk.
 
Mi igenis megtettük az első, gyermeki lépéseket itt Kiskutason, Magyarország ifjú, 20 esztendős demokráciájának zötyögős, ám annál vonzóbb útján.
 
Az út mindig is Európába vezetett, csakhát bő 40 évig nagy volt a köd arrafelé, és persze sok volt a sorompó, így aztán nemrég indultunk vissza oda, ahová mindig is tartoztunk.
 
Az út még annak is nehéz lenne, aki nem állt 40 évig abban a liftben, amibe betuszkolták a magyar népet a II. Világháború után.
 
Néhányan megnyomták a „közös jólét” emeletének gombját, de a kabin félemeletnél az utazóközönséggel együtt a pincébe vette az irányt.
 
Nekünk most az unokáinkat terhelő adósságprés nyomása mellett kell helytállnunk, küzdenünk, itt maradnunk.
 
És nem lehet, nem szabad elmenni.
 
Engedéllyel, egy magánlevél (e-mail) részletét szeretném felolvasni Nektek, Önöknek:
 
„Képzeld Gábor, mindig spanyolnak néznek, meg az akcentusom miatt már többen hitték azt, hogy francia vagyok, magyarnak még nem néztek. Az nem túl jó ajánlólevél. Azt javasolta az egyik kollégám, hogy ne nagyon hangoztassam, hogy magyar vagyok, mert a magyarokat nem nagyon kedvelik itt:)
Már varom, hogy haza tudjak menni legalább látogatóba. Annyira hiányzik Magyarország, hogy el se tudod képzelni... Minden reggel ezzel a gondolattal kelek és este mindig úgy fekszem, hogy milyen jó lenne most otthon lenni… Miért történhetett ez így, hogy nem lehetett maradásom? Remélem gyorsan telik az idő és hazaköltözhetek... Vigyázz magadra”
 
A levél írója magyar fiatalember, 26 éves, agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök egy agrárországban, Magyarországon.
Szakadatlan munkát keresett több mint másfél évig. Végül feladni kényszerült a kilátástalan keresgélést, és elhagyta az országot, elhagyta párját, családját, barátait, a múltat, ami irányt adhat.
 
Nekem nem ilyen Magyarország kell. Az nem lehet, hogy nekünk ilyen Magyarország kell 20 évvel a rendszerváltás után.
 
Azt gondolom, hogy nem szabad elmenni. Fel kell építenünk az országot újra!
 
Van felelőse a balsorsnak, ki kell őket emelni a jövő építéséből, és neki kell rugaszkodnunk újra és újra.
 
Azt is gondolom és tudom, hogy nem vagyunk és nem leszünk böszmék.
 
De küzdeni kell!
Küzdenünk kell! Küzdeni fogunk!
Én is küzdök, és nem adom fel!
 
Nem adom fel, mert csodás gyerekek vannak Kiskutason, akik közös álmokat szőnek, jövőt építenek.
 
Építenek, de nem csak átvitt értelemben, hanem téglát is fognak.
 
A két éve felújított és átadott Kulturális Menedékházra vigyáznak, mint a szemük fényére, soha egy ceruzanyomot nem láttam a falon.
 
A mi gyermekeink tanulnak, dolgoznak.
 
Egy apróságot leszámítva, soha nem kellett szégyenkezve átkullognom egy másik faluba elnézést kérni, hogy fiataljaink kár tettek valamiben vagy valakiben.
 
A kiskutasi csapatok bejárták és bejárják Zala megyét, az országot és lassan Európát.
 
Nem győzöm hallgatni az elismeréseket és a kérdő mondatokat, bármerre járok-kelek, hogy mi itt ezt hogyan csináljuk. Köszönöm nekik.
 
A falu felnőtteinek többsége rohan, ha segíteni kell valamit, legyen szó főzésről, villanyszerelésről, takarításról, építkezésről, és felsorolni sem tudom, hogy mennyi segítő kéz nyúlik felém, ha kell. Köszönöm.
 
A mi idősebb polgáraink példát mutatnak fiataljainknak. Fegyelmezés, intrika és durvaság helyett magyarázattal terelgetik a kiskutasi virgoncokat. Köszönöm, hogy kitartanak mellettünk.
Köszönöm a türelmet és a bölcsességet.
 
Büszkén érzem és mondom: mintafaluvá emeltük Kiskutast.
 
Nem vagyunk, valószínűleg nem leszünk gazdag település pénzügyi értelemben.
 
Nem tervezhetünk, és nem is kívánunk tervezni ipari parkot ebbe a szép völgybe.
 
Nem szeretnénk gigantikus lakóparkokat építeni mélygarázzsal – nem ide való.
 
Bádogfalú logisztikai központok sem kapnak építési engedélyt Kiskutason.
 
Kiskutas Kiskutas marad. Egy falu, közel Zalaegerszeghez, közel a szívekhez.
 
Itt vannak és lesznek nagy álmaink és nagy tetteink.
 
A nagy álmainkat nem adhatjuk fel.
 
Nézegessük, forgassuk, próbáljuk megérteni az elmúlt húsz esztendőt. Okuljunk és tanuljunk belőle.
Merítsünk erőt belőle. De ne adjuk fel!
 
Én biztosan nem adom fel, rángathat lefelé bárhonnan is egy-egy előbukkanó kéz, vagy akarat. Előfordul.
 
De kár a gőzért, mert én biztosan nem adom fel.
 
Aki békés szándékkal, szeretettel közeledik felénk, azt befogadjuk, hiszen Önök is befogadtak engem.
 
Akit befogadunk, annak megfogjuk a vállát és átöleljük, hogy ne legyen elveszett és magányos a mindennapi küzdelemben. 
 
Valljuk, és büszkén hirdessük: igen, Kiskutas befogad és átölel.
 
 Kívánok Önöknek jó egészséget, boldogságot, erőt, szeretetet, vidám perceket és derűt.
 
Éljen a 20 éves demokrácia, éljen Magyarország, éljen Kiskutas! Isten hozta Önöket!
 
Magyarország az intenzív osztályon fekszik

2009. január 30-án, a Zala Megyei Közgyűlés, a Zalai Hírlap, valamint a Zaláért Egyesület megválasztotta az elmúlt év Zalai emberét. A jelöltek között ebben az évben egy kis település, Kiskutas polgármestere, Halász Gábor is helyet kapott. 2008 Zala Embere Illés Fanni lett. Halász Gábor jelölttel beszélgettem a jelenről, országról, érzelmekről.

Két és fél éve választották polgármesternek Kiskutason, igaz már 2003-2004 óta tesz-vesz a kultúra területén az EGO Alternatív Színpaddal. Nem találja furcsának, hogy néhány év után a jelöltek listájára kerül? Általában fél életet Zala megyében dolgozó embereket jelölnek „Az év zalai embere” címre.
Mielőtt válaszolnék, szeretnék pontosítani az EGO-val kapcsolatban: ettől az évtől elhagytuk az „alternatív” jelzőt, mert rájöttünk, hogy fogalmunk sincs, miért lennénk, és mihez képest lennénk alternatívak. Az alternatív szó szerintem átmenetileg jelenthet valamit, méghozzá azt, hogy valamilyen normától eltérő másságot jelez. Mi örömmel használjuk a színház és a színpad alapvető szabályait, a klasszikus színjátszás elemeit és törvényeit próbáljuk komolyan venni. Így aztán egyszerűen EGO Színpaddá váltunk.
Nos, valóban általános tapasztalat, hogy „Az év zalai embere” jelöltek úgy kerülnek listára, hogy teljesítményük egyik fokmérője az idő, vagyis a munkában, a megye szolgálatában eltöltött idő a lényeges szempont. De ne felejtsük el azt sem, hogy ez csak egy fokmérő, hiszen ott van a többi szempont is, talán a legfontosabb, a teljesítmény. Ne felejtsük el azt, hogy a tettek dinamikája, az elhivatott pozitív lépések sora is fontos lehet. Nem engem kell kérdezni, miért kerültem erre az egyébként rendkívül megtisztelő listára, mert magam is csak találgatni tudnék.
Találgasson!
Nem szoktam. Vizsgálni szoktam ugyan az élet történéseit, de találgatni nem. Túl sok a bizonytalan tényező a találgatásban, nem érdemes elkábulnunk annak sokaságától, hogy az életben történt dolgoknak hányféle előzménye és kimenetele lehet.
Ennyire materialista?
Ez hogy jön ide? Ha arra gondol, az égiek, a Jóisten keze lehet egy listaállításban, akkor most ki kell Önt nevetnem. Isten, remélem nem ténykedik ilyesmivel, sokkal több dolga van, sokkal fontosabb feladata van, főleg mostanában…
Fogadja el azt, hogy egy percig nem volt fontos számomra, hogy én legyek Zala embere 2008-ban. Nem is tartottam volna jónak és helyénvalónak! Részemre az a legjobb érzés, az a jó értelemben vett meglepetés, hogy a tíz „kiválasztott” közé kerülhettem. Valódi pozitív visszhang. Olyan érzés, mintha szóltak volna: hé Polgármester, látjuk, hogy fennmaradtál a víz felszínén, még árral szemben is, pedig nem is vagy zalai!
Egyetért az eredménnyel?
Nem lényeges itt az egyetértés. Elfogadom, hogy úgy érkeztek a szavazatok, miszerint Illés Fanni az év embere. Elismerem a teljesítményét és gratulálok neki. Annak is örülök, hogy egy fiatal kaphatta meg a díjat. Látja, például itt sem az eltelt idő, hanem a teljesítmény alapján került Fanni a listára…
Valamit felírt egy papírra, mielőtt elindult az Ünnepi Közgyűlésre. Mi volt az?
Igen, ez igaz. Mielőtt még azt hinné, hogy jósolgattam, ki kell ábrándítanom. Leírtam valamit egy papírra, ami ott lapult a zsebemben.
Mi volt a papíron?
Egy név volt a papíron. Azért írtam le egy nevet, mert az internetes szavazás számomra hitelét vesztette. Kollégáim hívták fel a figyelmemet, hogy az egyik jelölt nevére történő „szavazás” bizonyosan nem szabályos. Egy IP címet generáló szoftver segítségével több éjszakán át percenként kb. 5 szavazatot generáltak impulzusszerűen egy jelöltre. Ez után került a Zalai Hírlap portáljára egy figyelmeztetés, miszerint tudnak erről, és az így generált szavazatok levonásra kerülnek majd. Ettől kezdve az említett jelölt szavazatai nem emelkedtek…
Ki volt ez a jelölt?
Nem mondom meg. Elég nyomasztó érzés lehet neki, hogy ilyen pitiáner ügyeskedésre adta a fejét, illetve megengedte ezt a nevével kapcsolatban. Annyit tudok elmondani, hogy nem Illés Fannival kapcsolatos ez az ügyeskedés.
Ügyeskedés?
Hát persze. Csalásnak nem nevezném… Annak legalább van valami tétje. Hagyjuk is ezt…
Ne hagyjuk! Ön ügyes politikus, olyan mintha válaszolt volna, de valójában nem tette meg. Mi volt a papíron?
Mondom egy név. Szóval, január 20-án felhívtam az egyik jelöltet, hogy szerintem az internetes szavazás vélhetően nem szabályos, és bánt, hogy ő, vagyis az általam felkeresett jelölt méltatlan helyzetbe kerülhet, valamint azt mondtam neki, hogy számomra ő az év zalai embere, szavazás ide vagy oda.
Miért kellett ezt közölni Vele?
Mert minden igazságtalan ügyeskedés, főleg ami nem velem kapcsolatos, az felháborít. Általában az ilyen folyamatokat blokkolni szoktam, lebuktatom. A velem kapcsolatos ügyeskedések, rosszindulatú törekvések általában nem zavarnak, nem érdekelnek, nem érintenek lelkileg, sőt, energiát adnak. Megedződtem ilyen téren.
És attól boldogabb, hogy lebuktat egy esetleges ügyeskedést?
Nem ettől vagyok boldog természetesen. Attól voltam boldog, hogy az általam felkeresett jelölt őszintén örült és nagyon jól esett neki, amit mondtam és felajánlottam.
Mit ajánlott fel?
Azt jeleztem felé egyértelműen, hogy számomra, számunkra Ő az év embere és ezt kifejezésre is juttatjuk 2009. augusztus 15-én, Kiskutas Napján, amikor tiszteletünket fejezzük ki az általunk nagyra becsült embereknek.
Ki ez az ember?
Dr. Gárdos László főorvos úr. Csecsemők és gyermekek életét menti meg naponta, szakmai kiválóság, aki telefonon is megismételte, hogy egy csapat áll mögötte, mellette, akiknek óriási szerepük van abban, hogy sikeres orvos lehet. Emellett egyébként kiváló embernek tartom, számomra Ő a „nagyember”, aki mögött már ott van egy életmű. Tehát ezt a nevet írtam fel egy papírra a díjkiosztó gála előtt, és ezt tettem zsebre.
Mit vár 2009-től?
Nagyon kicsivel beérném. Azt várom, abban bízom, hogy az ország kibírja és átvészeli ezt a totális mélypontot, és láthatóan kirajzolódnak majd a felelősök, akik Magyarországot ilyen sebezhető, szinte félholt állapotra gyengítették. Ez az ország szerintem jelenleg az intenzív osztályon fekszik, és orvosok helyett odatévedt, vagy odazavart hatalomnyerészkedők állítgatják a betegágy melletti műszereket, vagdossák ezt a beteg testet.
Ebben az állapotban gazdaságilag nem látok olyan kiutat, amely valódi felemelkedést adhatna a nemzetnek, ennek az országnak. Elkéstünk. Nyolc, tíz esztendő szükséges véleményem szerint ahhoz, hogy újra felzárkózzunk a közép-európai térséghez. Morális, társadalmi, kulturális, demográfiai és gazdasági mélyponton, válságban vagyunk egyszerre. De nem vagyok hajlandó abban bízni, hogy majd a Jóisten megsegít minket. Félek tőle, hogy ennek az országnak totálisan le kell rombolódni képletesen, és csak úgy lehet új alapokon hozzákezdeni az építkezéshez. Romlott, betokosodott politikai felek acsarkodnak egy roncs alatt.
Alatt?
Igen, a bajok már régen betemettek minket, alulról nézhetjük azt a hajót, ami irány nélkül hánykolódik Európában.
Rossz a hangulata, ha Magyarországról beszél…
Igen az. Szörnyen hangzik, de picit örülök annak, hogy apám nem látja, hova kormányozódott mára ez az ország. Mielőtt elment közülünk, ugyan még suttogva, de annyira bízott abban, hogy a rendszerváltozás után hátat fordíthatunk végleg annak a torzónak, amit egyesek szocializmusnak neveztek, neveznek. Annak azért örülök, hogy végül is szabadon kiabálhat mindenki mindent, utazhat, ha van rá pénze, szavazhat, ha még nem lett apolitikus, nem tudunk politikai perekről, nem kötelező ostoba kitalált ünnepeken transzparensekkel felvonulni, megünnepelhetjük Ötvenhatot és még sorolhatnám.
De lelkileg megroppantunk – értem ezt a nagy közösségre.
Mikorra teszi ezt a lelki „roppanást”?
Húha, nehezet kérdez… Több átütő erejű pofon is elcsattant. Véleményem szerint az első nagy roppanás 1994-ben történt, amikor a választási kampányban elkezdődött a valódi és az azóta is tartó gigantikus hazudozás, egész pontosan arra a momentumra gondolok, amikor emlékeim és dokumentumok szerint Pető Iván többször és nyomatékosan kijelentette az SZDSZ nevében: lehetetlen forgatókönyv az, hogy koalícióra lépjen pártja az akkori MSZP-vel. Majd mindannyian tudjuk, erről kiderült, hogy hazugság. Ezután a Fidesz bővítette szavazóbázisát, és a fiatalos, liberális, ugyanakkor a nemzeti érzelmeket és a határon túli magyarokat felkaroló politikai erő, kereszténydemokrata jellegű párttá szélesedett. Így adódott, hogy az országban maradt két nagy politikai és világnézeti karám, ahova igazolhatott az ember. Nos, szerintem ezt követően rohamosan polarizálódni kezdett a közgondolkodás, a politikai boksz betüremkedett a mindenapjainkba, és a nagy bunyó indulataiban és zajában elterelődött a figyelem magáról az országról. Gazdaságilag lezüllött, stratégiai vagyon nélküli nemzet lettünk, a nagytőke marionett figurájává váltunk. A második nagy társadalmi sokk véleményem szerint pedig a 2004. december 5-ei népszavazás eredménye volt. De a felelősség ebben minket is terhel! Egy ilyen kérdésben a választásra jogosultaknak csak 37%-a megy el szavazni. Majd elsüllyedtem szégyenemben, amikor kihirdették az eredményt! Ez akkor is szégyen, ha figyelembe veszem a kampányban szajkózott idióta riogatást. Itt mindenki minden baromságot elhisz? – kérdezem ezt azóta is. A harmadik nagy sokk pedig minden bizonnyal az „őszödi beszéd”-del kapcsolatos politikai és társadalmi jelenségek sora, valamint a 2006-os utcai harcok körüli viták. Ez egy külön téma, nem olyan régen volt, szerintem még nincs lezárva, úgyhogy nem beszélnék róla.
És Kiskutason mit tervez 2009-ben?
Remélem, marad az erős összetartás a község polgárai között, gazdasági értelemben szinten tartás várható, átkapcsolunk válságmenedzselésre, egy „átvészelős” stratégiára, továbbra is összpontosítunk a kulturális élet megtartó erejére, hogy a nagy viharban kapaszkodni lehessen egymás kezében. Sajnos szembe kell néznünk azzal is, hogy a gazdasági válság tavaszra foglalkoztatási válsággá szélesedik ki, a munkahelyvesztések keserű hatása nem kerüli el Kiskutast sem. Óvni fogjuk a fiatalokat attól, hogy az ország mélypontja a legkevésbé érintse őket. Bízom abban, hogy jöhet egy nagy szellőztetés, mely után tiszta levegőben, tiszta fejekkel újra tudjuk gondolni sorsunkat, és elkezdhetünk építkezni végre.

««« ««  1 | 2 | 3  »» »»»
Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Zalai Hírlap
V. kerület
Nagykutas
eMagyarország
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2014. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Webmester: Geszta