2009 – Radnóti Év: Vers-, és Mesemondó Verseny Pókaszepetken
2009. november 21-én, 10 órai kezdettel került megrendezésre a IX. Kistérségi Vers-, és Mesemondó Verseny a pókaszepetki Faluházban. Kiskutas községet Kramalics Judit, Koller Krisztián és Takács Nikolett képviselte a majd’ egy évtizede sikeres versenyen, akik első és második helyezést értek el, valamint különdíjjal jutalmazta őket a zsűri. Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás idén sem nyújtott anyagi segítséget a már tradíciókkal bíró rendezvényhez, vagyis a kultúrához. A helyezettek teljes listája olvasható a folytatásra kattintva!
Jobbik-blöff: súlyos árat fog fizetni érte az ország
A „Hogyan tovább Magyarország” közéleti beszélgetéssorozat legutóbbi vendége egy olyan író, politikus volt, akit 1956 után, 22 évesen Kistarcsára internálnak, majd beszervezik III/III-as ügynöknek, amelyet elsőként hoz nyilvánosságra. A rendszerváltás egyik emblematikus alakja, az MDF alapítója, később Antall József miniszterelnök bírálója bevallja: hibázott, amikor korábban szövetséget kötött a Jobbikkal. Az interjú elolvasásához kattintson a folytatásra!
Csurka Istvántól kérdezzük: Vajon mi lehet a dolgok Jobbik oldala mögött?
2009. november 6-án, 18 órakor, a „Hogyan tovább Magyarország?” című közéleti beszélgetéssorozat vendége Csurka István író, dramaturg, politikus, aki ott volt a húsz esztendős magyar demokrácia születésekor és még sok helyen… A folytatásra kattintva többet megtudhat a rendezvényről, helyfoglalásról, valamint azt is megkérdezi a KISKUTAS.HU, hogy miért éppen Csurka István…
Akit a könnygáz füstje megcsapott - 3 évvel azután hogyan tovább, Magyarország?
2006. október 23-án Nagy László a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a budapesti Dob utcába menekült. De hiába. A magyar rendőrség gumilövedéke elvette a szeme világát. Nagy László perének legutóbbi tárgyalása 2009. október 16-án volt Budapesten. Kiskutason, a „Hogyan tovább Magyarország?” című beszélgetéssorozat következő estje 2009. október 22-én, 18 órai kezdettel egy máig nem feledett és nem feledhető témával jelentkezik. A beszélgetést megemlékezés zárja, melynek közreműködői Szépligeti Mátyás, Radnóti-diplomás versmondó, valamint Wéber Iréna népdalénekes, akik ismert és elfeledett dalokat, verseket adnak elő, a magyar sors és hazafiság jegyében. A rendezvény 14 éven felüliek számára látogatható! Kattintson a folytatásra!
Október 10-én demonstrációra hívta a magyar önkormányzatokat Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Fidesz MPSZ alelnöke, Debrecen polgármestere. A tüntetésen, amelyen 13.000 ember vett rész, a Bajnai-kormány jövő évi költségvetése ellen tiltakoztak, miszerint csak az önkormányzati szektor legkevesebb 120 milliárd forinttal kevesebbre számíthat 2010-ben. A demonstrációt Halász Gábor, a Zala megyei Kiskutas község polgármestere nyitotta meg, aki szerint a kormány folyamatos megszorításaival ellehetetlenítette a kistelepüléseket. Kattintson a folytatásra!