honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


 

Friss hírek:  
Bandicsné Ferencz Márta Kiskutas falugondnoka

2014. július 8-án este döntött Kiskutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a május 27-én kiírt falugondnoki pályázatról. Három pályázat érkezett határidőn belül, amely pályázatokat a Testület áttekintette, véleményezte, majd zárt ülés keretei közt döntött. Kiskutas falugondnoka Bandicsné Ferencz Márta, aki 2009 óta dolgozik a faluban, mint házi segítségnyújtásban közreműködő gondozó.

„Nagyobb súlyú döntés a mostani, mint gondolnánk első ránézésre. A falugondnoki szolgálat beindulása gyökeres, pozitív változást jelent Kiskutas mindennapjaiban. Magában az is nagyon örvendetes, hogy ez az apró község elnyerte a lehetőséget. Sok munkánk van benne. Amiről most döntöttünk, az cikluson átnyúló, hosszú távú előrelépés Kiskutasnak, nekünk.” – mondta el a kiskutas.hu-nak Halász Gábor polgármester, aki méltatta egységes testületét, valamint köszönetét fejezte ki a pályázóknak és a segítő közreműködőknek.


Július 10! - Indul a Csapás utca felújítása

A korábbi tájékoztatásnak és ígéretnek megfelelően 2014. július 10-én elkezdődik a Csapás utca útfelújítása és várhatóan még e hónap 20-án be is fejeződik. Az érintett útszakasz rekonstrukciója a jelenlegi önkormányzati ciklus egyik fő célkitűzése volt, amely néhány hét múlva valóra is válik. „A jelenlegi útfelújítás igénye már néhány éve felmerült. Tudni kell azt is, hogy az érintett úttal kapcsolatban tavaly vis maior igénnyel éltünk, amelyet a belügyi tárca el is fogadott. Számomra nagyon fontos állomás a Csapás utca rendezése. Így jövőre érdemes lesz már ténylegesen a kiskutasi temető teljes felújításán és rendezésén gondolkodni, amelyhez már kész tervekkel rendelkezünk” – mondta Halász Gábor, Kiskutas polgármestere, aki felhívja a tisztelt kiskutasiak figyelmét arra, hogy a fenti időszakban útlezárásokkal kell számolni, amelyről értesíti a lakosságot. 


Beérkeztek a falugondnok pályázatok – döntés később!

Beérkeztek a 2014. május 27-én megjelent Kiskutas Község falugondnoki pályázatra jelentkezők dokumentációja. A pályázatra három fő jelentkezett, határidőn túl nem érkezett pályamunka, ezért ilyen okból pályázat elutasításra nem került. A pályázat beérkezésének határideje június 15-e volt. A pályázatok elbírálásával kapcsolatos testületi ülés időpontját Kiskutas polgármestere hamarosan kitűzi, majd a döntést követően eredményt hirdet. „A falugondnok szolgálat beindításán és előkészületén gőzerővel dolgozunk, hamarosan megérkezik a szolgálat gépjárműve is. Minden bizonnyal kiválasztható a legértékesebb pályamunka, és a szolgálat egy új fejezetet indít Kiskutas életében” – zárta rövidre Halász Gábor, a település polgármestere


Megkezdődött a Kulturális Menedékház fűtéskorszerűsítése is

2014. június 12-én munkaterület átadással megkezdődött a Kulturális Menedékház teljes fűtéskorszerűsítése is. A mostani fejlesztés tartalmazza a teljes fűtésrendszer megújulását, a fűtéscsövek cseréjét. Új, a legmodernebb technikai paraméterekkel rendelkező, kitűnő hatékonysággal üzemelő gázrendszerű kazán kerül az épületbe. A kivitelező hétvégén is munkálatokat végez annak érdekében, hogy a rekonstrukció már június végére műszaki átadásra kerüljön.

FIGYELEM! A Kulturális Menedékházban található Könyvtár nyitva tartási ideje a munkálatok idején is zavartalan, ugyanakkor a könyvtári órákon kívül a ház NEM LÁTOGATHATÓ! A Menedékház munkaterület.


Eldőlt: Július 1-től indulhat a Csapás utca rekonstrukciója

2014. július 1-jén elindulhat a Csapás utca felújítása, ugyanis ekkor kerül átadásra a munkaterület. A munkálatokat végző kivitelező és az önkormányzat a legfrissebb tervek szerint már a hónap közepén át is adhatja a felújított utat. „Korábban ezt a felújítást augusztusra ütemeztem, de úgy tűnik, hamarabb is elkezdhetjük a munkát. Az esetleges forgalomkorlátozásról, vagy a határidők kisebb módosulásáról az érintett lakókat időben tájékoztatni fogjuk. Az új határidő alapján a Csapás utcai rekonstrukció nem fog egybe esni a falu elején tervezett vízelvezetési földmunkálatokkal.” – tájékoztatta a kiskutas.hu-t Halász Gábor polgármester (bővebb információk a hamarosan megjelenő Térfigyelőben).



««« ««  1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | [...]  »» »»»

Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Zalai Hírlap
V. kerület
Nagykutas
eMagyarország
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2014. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Webmester: Geszta