honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


 

Friss hírek:  
A nagy mázolók elkenték a rendszerváltást
Kedves Kiskutasi Polgárok, Tisztelt Vendégeink, Kedves Zalaiak és Igentisztelt Messzebbről Érkezett Testvéreink! Kedves Barátaim!
 
Csodás nap ez a mai.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Kiskutas Napján!
 
Megtisztelő Településünknek és személy szerint nekem is, hogy ilyen sokan gondoltuk ugyanazt: együtt ünneplünk ma.
 
Idén sem mondhatjuk megszokottnak Kiskutas Napját, hiszen a már országosan ismert és elismert Szent Gellért Misebor Ünnepsorozat szünetel, és 2011-ben, Kiskutas 800 éves születésnapján kerül megrendezésre negyedik alkalommal, megújult lelkülettel, tartalommal és formában.
 
Nem mindennapi az idei Kiskutas Napja, hiszen amíg Kiskutas 798. esztendős idén, addig Zala megyénk éppen 1000 éves, amelyet minden eddiginél csodálatosabban ünnepelt együtt, több mint 8.000 ember június 14-én Zalaváron.
 
Nem mindennapi az idei Kiskutas Napja azért sem, hiszen 2009-ben éppen 20 éves Magyarország ifjú demokráciája.
 
Az elmúlt 20 évről talán csak a televízióban nézhetünk mostanában néhány összeállítást, de az a tapasztalatom, hogy alig, vagy egyáltalán nem szoktunk szűkebb körben mérleget készíteni.
 
Talán azért, mert iszonyatosan bonyolult és viharos időszak van mögöttünk, talán azért, mert még nem átlátható.
 
És sokan belefáradtak, belefásultak az elmúlt húsz év gyötrelmes, ám mindenképpen tanulságos és figyelemre méltó időszakába.
Érdemes, a teljesség igénye nélkül néhány fontos dolgot, néhány tényt, néhány jelenséget kiragadnunk és elmondanunk.
 
1989-ben, azaz 20 éve volt az úgynevezett rendszerváltás, vagy rendszerváltozás, de szoktam hallani azt is, hogy végeredményben nem is történt semmi.
 
Utóbbiaknak (akik szerint nem volt rendszerváltás) személy szerint nem adok igazat, mert alapvetően igenis szabadabb, demokratikusabb keretek közt élhetünk.
 
Szavainkért, gondolatainkért nem jár börtön, nincs munkatábor, tömeges indulatokért esetleg néhány viperacsapás jár.
 
Más kérdés, hogy szinte követhetetlen, zavaros, káoszba torkolló időszakokat élünk, évről évre.
Az általános bizonytalanság embereket, családokat őröl fel, tombolva uralkodik az anyagi szemlélet, kopik a hitélet, eltűnni látszanak az eszmei kapaszkodók, a fiatalok a semmibe csúsznak a felszínes külsőségeken, az államférfi fogalma kiürült.
 
A szabadság eszmeiségét beletaszították a liberális gondolkodásnak csúfolt, „nekem mindenhol, mindent szabad, mindenkitől függetlenül, korlátok nélkül” tartalmába, melynek eredményeképpen lehetséges, megtörténhet az, hogy tizenéves diákok lepofozzák tanárukat, és a tetejében végül a tanárembert tartják érte felelősnek.
 
Az ifjú demokráciánkban többek közt megeshetett az is, hogy a rendszerváltást követően Köztársaságunk egyik legfontosabb közjogi méltósága olyan valaki lehetett, aki az 1956-os Forradalomban karhatalmista volt. 
Ez meg hogy lehet? Kérdeztem barátaimat 22 évesen.
 
Úgy gondolom most is, hogy a kérdés jogos volt, vagyis nem ifjú naivitásból fakadó volt.
Tudom, hogy az emberek nem tévedhetetlenek és nem tökéletesek, de bizton állíthatom, hogy a legfontosabb alkotmányos posztokon, az ekkorát tévedő személyeknek nincs helyük.
 
Nincs helyük, mert a történelem bebizonyította, hogy a rossz oldalon álltak. Vannak velünk egykorú demokráciák, ahol ennek súlyát már 20 éve felfogták és cselekedtek.
Mi, Hölgyeim és Uraim, nem ezt tettük.
Mi nem mertünk új könyvet kezdeni tiszta, fehér és üres lapokkal.
 
Csak egy új sort kezdünk, és engedtük összemosódni a régi és az új történetünket.
Úgy gondolom kedves Vendégeink, kedves barátaim, hogy ezt helytelenül tettük.
 
Így volt lehetséges a rendszerváltozás zajos és poros ködében az is, hogy az előző rendszer elitje átmentse, örökölje és használja a régi kapcsolatrendszereket, beidegződéseket, a vagyont, vagyis a pártvagyon, vagyis a „köz” vagyonát.
 
Így volt lehetséges, hogy az ebben mesterkedő embereket nem csalónak, hanem ügyesnek kezdték el, és kezdtük el nevezni.
 
Mindennek felelőssége minket is terhel.
 
Nem voltunk elég körültekintők, nem gondolkodtunk hosszútávon, éltünk nyugodtan a „ma még viszonylag jól élünk” álságos világában, elringattuk magunkat.
 
Magyarország nem lépett időben.
Közvetlenül a rendszerváltás után még látható éles határmezsgyék elhomályosodtak.
 
A pártfunkcionáriusokból menedzserek lettek, a KISZ, illetve párttagsági igazolvánnyal zsebükben, tanácselnöki és más hasonló székekből kidőlt képzetlen figurák, esetenként az Magyar Országgyűlés székeibe pottyantak.
 
Törvényalkotóvá váltak.
 
Néha még ma is, ezek az ejtőernyővel felszerelt emberek próbálják elmagyarázni, hogy mi a politikai erkölcs, az Istenhit, a szolidaritás, az állam szerepe – esetenként pont azokat a fiatalembereket ellehetetlenítve, akik az elmúlt rendszerben még gyerekek, csecsemők voltak, tehát nem vállalhattak közösséget az ország szétzüllésében.  
 
Az ejtőernyős „megmondóemberek” nyakkendős technokratákká – bizniszmenekké, brókerekké avanzsálódtak, vagy buzgó, templomban térdeplő igehirdetőkké váltak a szemünk láttára.
 
Mi ezt láttuk, látjuk, elfogadtuk, fejet hajtottunk – mondván: kicsik vagyunk, ha maradt még a szánkban egy kis kifli, akkor ki ne essen.
 
És van persze a politikában és a közéletben egy tisztességes többség, világnézettől függetlenül.
Róluk kevesebbet beszélnek.
Talán, mert nem kell félni tőlük.
Mégis sokszor ők szennyeződnek be a kollektív piszoktól.
Ráadásul vesztükre, a tiszta ruhán mindig jobban látszik a kosz.
 
Nos az Önök feladata és felelőssége az, hogy a tisztességes többséget észrevegyék.
 
Ez a demokrácia Önökre eső felelőssége.
 
Nem kis felelősség. Óriási.
 
Meg kell tanulnunk élni a demokráciával, mert egy Ország sorsa múlik Önökön, rajtunk!
 
A szabadságot, a demokráciát, az orosz katonáktól mentes Magyarországot, a békét nem adták ingyen.
Nekünk, magyaroknak ezeket mindig rendkívül drágán mérte a Jóisten és a Világ.
 
Kérem, vegyék észre, vegyük észre az időszakonként önmagukat átfestő manipulátorokat.
 
Figyelmetlenségünk és tévedésünk árát rendre mi fizetjük meg évtizedről évtizedre.
Ön, és Ön, meg én is.
 
Vegyük észre, és jól jegyezzük meg a nagy mázolókat, akik hol pirosra, hol vörösre, hogy kékre, zöldre, hol pedig narancssárgára próbálják magukat festeni, miáltalunk festetni.
 
Ők a nagy mázolók!
 
Elkenik és elkenték a rendszerváltást.
Elkenik a felelősséget.
 
Ugyanakkor szürkére pemzliznek minket és fiataljainkat.
 
Hiszen a színes, veszélyes lehet.
A színes az harsány, feltűnő, talán eltereli a figyelmet és túlzottan szem előtt van, talán okos is.
 
A szürkére festettek egyformák, szófogadók, és nem veszi észre őket senki.
Erre utaznak a nagyhatalmú piktorok.
 
Ne engedjük meg a mázolóknak és magunknak se, hogy hangyasorsú szavazatleadó gépekké degradálódjunk, akik csak a kampány hevében kellenek.
 
A kiskutasi nép gerinces tettei adjon erőt és mintát minden bizonytalannak:
 
Igenis meg lehet valósítani képtelennek tűnő emberi vállalkozásokat.
 
Igen, gyökeres változásokat lehet elérni közös erővel, akár vagyon és pénz nélkül.
 
Igen, lehetséges még olyan közösséget teremteni magunknak, ami valódi értékeket teremt, nem csak múlandó pénzügyi hasznot.
Nézzük meg!
A csakis pénzügyi szemszögből vizsgálódó és működő világ mára mekkora öngólt rúgott.
 
A pénzvilág egyeduralma 2008 novemberében nem csatát, hanem háborút vesztett.
 
És, kérem lássák, lássátok be:
Megmaradt az az érték, amiről mi évről évre, ünnepről ünnepre beszélünk itt Kiskutason.
 
Az emberi kötelék, az emberi érték, a szeretet, az egymás iránti és önmagunkkal szembeni tisztelet, a kétkezi munka, az áldozatkész segítőszellem, a biztos hit abban, hogyha Istent keressük, akkor nem leszegett fejjel kell járnunk, hanem egész biztosan felfelé kell néznünk.
 
Mi igenis megtettük az első, gyermeki lépéseket itt Kiskutason, Magyarország ifjú, 20 esztendős demokráciájának zötyögős, ám annál vonzóbb útján.
 
Az út mindig is Európába vezetett, csakhát bő 40 évig nagy volt a köd arrafelé, és persze sok volt a sorompó, így aztán nemrég indultunk vissza oda, ahová mindig is tartoztunk.
 
Az út még annak is nehéz lenne, aki nem állt 40 évig abban a liftben, amibe betuszkolták a magyar népet a II. Világháború után.
 
Néhányan megnyomták a „közös jólét” emeletének gombját, de a kabin félemeletnél az utazóközönséggel együtt a pincébe vette az irányt.
 
Nekünk most az unokáinkat terhelő adósságprés nyomása mellett kell helytállnunk, küzdenünk, itt maradnunk.
 
És nem lehet, nem szabad elmenni.
 
Engedéllyel, egy magánlevél (e-mail) részletét szeretném felolvasni Nektek, Önöknek:
 
„Képzeld Gábor, mindig spanyolnak néznek, meg az akcentusom miatt már többen hitték azt, hogy francia vagyok, magyarnak még nem néztek. Az nem túl jó ajánlólevél. Azt javasolta az egyik kollégám, hogy ne nagyon hangoztassam, hogy magyar vagyok, mert a magyarokat nem nagyon kedvelik itt:)
Már varom, hogy haza tudjak menni legalább látogatóba. Annyira hiányzik Magyarország, hogy el se tudod képzelni... Minden reggel ezzel a gondolattal kelek és este mindig úgy fekszem, hogy milyen jó lenne most otthon lenni… Miért történhetett ez így, hogy nem lehetett maradásom? Remélem gyorsan telik az idő és hazaköltözhetek... Vigyázz magadra”
 
A levél írója magyar fiatalember, 26 éves, agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök egy agrárországban, Magyarországon.
Szakadatlan munkát keresett több mint másfél évig. Végül feladni kényszerült a kilátástalan keresgélést, és elhagyta az országot, elhagyta párját, családját, barátait, a múltat, ami irányt adhat.
 
Nekem nem ilyen Magyarország kell. Az nem lehet, hogy nekünk ilyen Magyarország kell 20 évvel a rendszerváltás után.
 
Azt gondolom, hogy nem szabad elmenni. Fel kell építenünk az országot újra!
 
Van felelőse a balsorsnak, ki kell őket emelni a jövő építéséből, és neki kell rugaszkodnunk újra és újra.
 
Azt is gondolom és tudom, hogy nem vagyunk és nem leszünk böszmék.
 
De küzdeni kell!
Küzdenünk kell! Küzdeni fogunk!
Én is küzdök, és nem adom fel!
 
Nem adom fel, mert csodás gyerekek vannak Kiskutason, akik közös álmokat szőnek, jövőt építenek.
 
Építenek, de nem csak átvitt értelemben, hanem téglát is fognak.
 
A két éve felújított és átadott Kulturális Menedékházra vigyáznak, mint a szemük fényére, soha egy ceruzanyomot nem láttam a falon.
 
A mi gyermekeink tanulnak, dolgoznak.
 
Egy apróságot leszámítva, soha nem kellett szégyenkezve átkullognom egy másik faluba elnézést kérni, hogy fiataljaink kár tettek valamiben vagy valakiben.
 
A kiskutasi csapatok bejárták és bejárják Zala megyét, az országot és lassan Európát.
 
Nem győzöm hallgatni az elismeréseket és a kérdő mondatokat, bármerre járok-kelek, hogy mi itt ezt hogyan csináljuk. Köszönöm nekik.
 
A falu felnőtteinek többsége rohan, ha segíteni kell valamit, legyen szó főzésről, villanyszerelésről, takarításról, építkezésről, és felsorolni sem tudom, hogy mennyi segítő kéz nyúlik felém, ha kell. Köszönöm.
 
A mi idősebb polgáraink példát mutatnak fiataljainknak. Fegyelmezés, intrika és durvaság helyett magyarázattal terelgetik a kiskutasi virgoncokat. Köszönöm, hogy kitartanak mellettünk.
Köszönöm a türelmet és a bölcsességet.
 
Büszkén érzem és mondom: mintafaluvá emeltük Kiskutast.
 
Nem vagyunk, valószínűleg nem leszünk gazdag település pénzügyi értelemben.
 
Nem tervezhetünk, és nem is kívánunk tervezni ipari parkot ebbe a szép völgybe.
 
Nem szeretnénk gigantikus lakóparkokat építeni mélygarázzsal – nem ide való.
 
Bádogfalú logisztikai központok sem kapnak építési engedélyt Kiskutason.
 
Kiskutas Kiskutas marad. Egy falu, közel Zalaegerszeghez, közel a szívekhez.
 
Itt vannak és lesznek nagy álmaink és nagy tetteink.
 
A nagy álmainkat nem adhatjuk fel.
 
Nézegessük, forgassuk, próbáljuk megérteni az elmúlt húsz esztendőt. Okuljunk és tanuljunk belőle.
Merítsünk erőt belőle. De ne adjuk fel!
 
Én biztosan nem adom fel, rángathat lefelé bárhonnan is egy-egy előbukkanó kéz, vagy akarat. Előfordul.
 
De kár a gőzért, mert én biztosan nem adom fel.
 
Aki békés szándékkal, szeretettel közeledik felénk, azt befogadjuk, hiszen Önök is befogadtak engem.
 
Akit befogadunk, annak megfogjuk a vállát és átöleljük, hogy ne legyen elveszett és magányos a mindennapi küzdelemben. 
 
Valljuk, és büszkén hirdessük: igen, Kiskutas befogad és átölel.
 
 
Kívánok Önöknek jó egészséget, boldogságot, erőt, szeretetet, vidám perceket és derűt.
 

Éljen a 20 éves demokrácia, éljen Magyarország, éljen Kiskutas! Isten hozta Önöket!

« vissza
Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Zalai Hírlap
V. kerület
Nagykutas
eMagyarország
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2014. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Webmester: Geszta