honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


 

Friss hírek:  
Keresztes Ildikó Kiskutason vendégeskedett, a hamarosan megnyíló Szent Márton Vendégházban – Fergeteges koncert Felsõrajkon

Az átütően jó hangú énekesnő Felsőrajkon adott koncertet óriási sikerrel. Felsőrajk és Kiskutas idén együtt tölthette a július 12-i szombatot, hiszen a Falunap műsorvezetését Halász Gábor, Kiskutas polgármestere vállalta el, továbbá fellépett az EGO Színpad teljes társulata, a KUVIK és a Kiskutasi Hölgyek Alkalmi Társulata is. A kiskutasi vendégeket Vigh László polgármester jóvoltából különjárat szállította a színvonalas eseményre és vissza. A koncert fáradalmait Keresztes Ildikó Kiskutas-Kálócfapusztán pihente ki.


folytatás »
Manchester - England - Kiskutas

Községünkbe érkezett Pippa Cook, 19 éves, pszichológiát tanuló angol diák, aki Kiskutas község és a Többcélú Kistérségi Társulás, valamint a Learning Enterprises Alapítvány keretében angol nyelvű oktatást tart gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt napi 2 X 90 percben, 10 órától és 18 óra 30 perctől a Faluházban ill. a Kulturális Menedékházban. Kiskutas a kétszer háromhetes program során tárt karokkal és szeretettel fogadja a környező településekről érkezőket is. A részvétel ahogy tavaly, idén is ingyenes.


folytatás »
Kiskutas Napja – 2008. augusztus 16. – Holdfogyatkozással!

Kiskutas Napján idén is megrendezésre kerül a III. Szent Gellért Misebor Ünnep és Verseny, melyen neves borszakértők és közéleti emberek kóstolják és bírálják az ország területéről érkező miseborokat. A Misebor Ünnep egyházi jellegű teendőivel kapcsolatos tanácsadásra, közreműködésre és útmutatásra idén Rácz Piuszt /OFM/, egykori zalaegerszegi ferences plébánost kérte fel Halász Gábor polgármester.

 


folytatás »
Gödöllõn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége immár hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját 2008. június 29-30-án. Kiskutast Halász Gábor polgármester képviselte, mint a MÖSZ zalai küldöttje.

A konferencián előadást tartottak többek között: Szili Katalin az országgyűlés elnöke, Vizi E. Szilveszter a MTA volt elnöke, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Kovács Árpád az ÁSZ elnöke, Kósa Lajos Debrecen polgármestere, Gyenesei István önkormányzati miniszter.

A konferencián szekciókba tömörülve szakmai viták és egyeztetések is folytak: Kiskutas polgármestere az „Önkormányzati Reform” szekció munkájában vett részt. A közösen kialakított állásfoglalás, illetve dokumentum, valamint egyéb fontos tudnivalók hamarosan a Magyar Önkormányzatok Szövetsége link alatt lesz megtalálható Kiskutas honlapján.


folytatás »
SZEX VAN! címmel új, minden eddiginél merészebb hangvételû produkció próbáit kezdi június 29-tõl a Kiskutasi Hölgyek Alkalmi Társulata

A nyolc merész és elragadó hölgy minden eddiginél forróbb és mulatságosabb hangvételű előadásra készül, melynek próbái 2008. június 29-én kezdődnek, a premier pedig augusztus 16-án lesz látható a III. Szent Gellért Misebor Ünnep szórakoztató jellegű részében – mondta el Molnár Szilárd, a csapat vezetője, koreográfusa. A vadonatúj repertoárban, a Szex van! c. dalon kívül hallható és látható lesz még a „Kúúúl pesti srác”, valamint a „Milyen izgi” kezdetű ultrakönnyed, hagyományt nem tisztelő, látványos táncdalok.


folytatás »

««« ««  [...] | 31 | 32 | 33 | 34 | 35  »» »»»

Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Zalai Hírlap
V. kerület
Nagykutas
eMagyarország
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2014. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Webmester: Geszta