honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


 

Friss hírek:  
2012 - Amit a szívünkbe kell zárnunk Kiskutason
Nekünk, 2006 októbere óta – igaz kényszerű okok miatt is – más időszámításunk volt, hiszen tíz-tizenöt éves lemaradást kellett behoznunk. Olyan alapvető hiányosságokat pótoltunk néhány év összpontosított munkájával, mint a legfontosabb kiskutasi épületeink felújítása, és a közösségünk újjászervezése, felépítése; hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezeket valóban a köz érdekében, alapvető pozíciónk visszaszerzése érdekében cselekedtük meg, igaz, néhányszor áldozatokat követelve. Nem maradt ígéret, ami nem teljesült, - újjáépítettük a búcsúzás házát is néhány hónapja, a Ravatalozót. Nem maradt épületünk, ami miatt szégyenkeznünk kell. Koszos, romos közösségi helyeink megújultak, elvadult tereink helyén parkok adnak nyugalmat.
Kitartó képviselőim kockázatviselő képességét is próbára tettem. Nem volt könnyű, amikor zsebemben a bizalmatlanság soraival küzdöttem - igaz, magam mellett és mögött a többséggel. Ugyanakkor a többség tudata nem engedte, hogy ne lássam a pillanatnyi kisebbséget, a kritikus, a bizalmi válságban lévő társat.
Miért szólok 2012 elején erről? Mert tanulságos. Mert az elmúlt év egyik lényeges tanítása volt számomra: a teljes többség egyetértésének elvárásától nem szabad tágítani, még akkor sem, ha tökéletes egyetértés nem létezik. A törekvés a lényeg. Ha majd’ meg kell szakadni és harcolni kell, akkor sem szabad engedni. Mi, Kiskutason, ezeket a mélységeket és magasságokat megélhetjük úgy, hogy van egy zsinór, egy végső kapaszkodó, amit megfoghatunk a bajban. Ez pedig Magyarország. Közösségünk alapvető sorsírója.
Kötelességünk országban is gondolkodnunk, hiába peregnek hétköznapjaink egy csöppnyi faluban. A számunkra már elszomorítóan lassúnak tűnő változások, ország-átszervezések sora a történelem fonalán néhány miliméter, egy pillanat, egy-két emberöltő. Ezért idegesítő, bosszantó, de ugyanakkor megbocsátható az, hogy továbbra is az kérem önöktől: kitartásotokat és áldozatvállalásotokat ne adjátok fel! A mi szemszögünkből éljük át közösségünk elképesztő erejét és tegyük meg a legtöbbet, amit mi tehetünk az országért. A mi Magyarországunkért.
E kitartás édesebb és értékesebb, mint korábban, - hiszen feladva hazát, szívet törve, könnyedén átléphetünk egy másik porondra: Európa határai átjárhatók. Akik e sorokat átérzik: maradtak. Főképpen hozzátok szólok.
Aggódok és közdök én is. De kétségbe nem esek. Egy pillanatra sem. Még akkor sem, amikor boldog-boldogtalan leminősít minket. Aki átlátja e szőttest, az tudja mi miért következik, mi miért történik, még akkor is, ha a nélkülözés szűkíti belátásunkat.
Ismerek kiskutasi családokat, akik ugyanúgy sodródtak abba az örvénybe, amibe egy egész ország tekeredett. Együtt zuhanunk. Az adósság lápos gödrébe. Ugye világos nektek is, hogy hínárba kapaszkodva onnan nem lehet kijutni?
Ezért most is azt mondom: csak egymásba kapaszkodhatunk. A bizalom és az erő hálójában kell hinnünk és cselekednünk. A hit, az ész és az erő szárnyakat ad és megment. Mi ezt tudjuk, mert átéltük. Kicsinységünk erővel, kitartással és hittel párosult. Ez benső nagyságunk titka. Benső igazság és egyensúly nélkül pedig nincs felemelkedés. Nincs ország. Nincs élet.
Ez a fő üzenet 2012-ben, amit szívünkbe kell zárnunk. Tartsanak velem és menjünk tovább. Figyeljünk, vigyázzunk egymásra! Szeressünk, mert az élet és a világ lényege egészen biztosan ez.
Halász Gábor
polgármester, Kiskutas
« vissza
Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Zalai Hírlap
V. kerület
Nagykutas
eMagyarország
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2014. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Webmester: Geszta