honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


  

Események, programok:

KISKUTAS NAPJA - III. SZENT GELLÉRT MISEBOR ÜNNEP (2008)
2008. augusztus 16-án, Kiskutas Napján, a 14 órakor kezdődő Ünnepi Szentmisén Rácz Fiusz OFM, ferences szerzetes, egykori zalaegerszegi plébános felolvasta és átadta a község polgármesterének XVI. Benedek pápa áldását, melyet Kiskutas lakosságának címzett. A Kiskutasi Kulturális Menedékház udvarán tartott rendezvény a Szentmisével vette kezdetét, amit hagyományőrző produkciók követtek. Ecsedi Erzsébet színművésznő bohócműsorán önfeledten kacagtak kicsik és nagyok, majd a Botfai Citerazenekar, a zalaszentiváni Tőzike Dalkör, a Press Dance Tánccsoport és a gellénházi Orchidea Kamarakórus szórakoztatta a nagyérdeműt. A programokat Halász Gábor polgármester nyitotta meg, illetve általa kerültek átadásra az idei „Önzetlenül Kiskutasért” díjak.  Kiskutas Napját, a Szent Gellért Misebor Ünnepet tavaly Gyurcsány Ferenc miniszterelnök méltatta levelében, idén pedig tiszteletét tette Pelczné Dr. Gáll Ildikó a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség alelnöke. Az alelnök asszony beszédében kiemelte, hogy teljesen meghatotta, hogy egy ilyen kicsi faluban ekkora az összefogás, és örömmel látja, hogy a falu napján ennyien részt vesznek, hogy mindenki kiveszi a részét abból, hogy a rendezvény a lehető legjobban sikerüljön. Köszöntőt mondott még Vigh Lászlő, Felsőrajk polgármestere, országgyűlési képviselő. A rendezvényen vendégként megjelent Körtvélyessy Zsolt színművész, aki József Attila A Dunánál című versének elszavalásával lepte meg a megjelenteket. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Gellért Misebor Versenyen palackozott misebor kategóriában a Pécsi Püspöki Pincészet, míg pinceminta kategóriában a budapesti Görög Katolikus Plébánia – Rózsák tere ért el első helyezést. Helyezettek lettek még a szigligeti Szent Antal Pince, a Veszprémi Érsekség, az etyeki Bojtok Miklós és a Pókaszepetki Római Katolikus plébánia által nevezett borok. A borversenyt szórakoztató produkciók követték, fellépett többek között az Albatrosz Táncegyüttes, Meisitz Fáni színművész, a KUVIK, az EGO Alternatív Színpad és itt tartotta premierjét a Kiskutasi Hölgyek Alkalmi Társulata. A borkirálynő választást követően az Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport bűvölte el a közönséget, majd a Hevesi Sándor Színház színművészeinek operett gálája fokozta a hangulatot sztárvendég, Baby Gabi fellépése előtt. A hölgy és táncosai hatalmas sikert arattak, a tűzijáték pedig méltó zárása volt a rendkívül jól sikerült, tartalmas, eseménydús napnak. 
« vissza
Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Monitor Magazin
Zalai Hírlap
V. kerület
eMagyarország
Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2013. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Geszta