honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


  

Események, programok:

ALAPÍTVÁNYI BÁL (2007)

A Kiskutasi Szent Márton Közalapítvány úgy gondolta, hogy a tagcseréket követően, újult erejüket és lelkesedésüket kifejezve, illetve a kálócfapusztai Szűz Mária neve kápolna felújítására benyújtott sikeres pályázat megünneplésének méltó módjaként a farsangi szezont alapítványi bállal koronázzák, melynek bevételét jótékony céllal a kápolna javára ajánlják fel.


folytatás »
BAZI NAGY KISKUTASI FARSANG (2007)

Vidám gyülekezet, benne maskarába, extrém jelmezekbe, különféle szörnyeknek öltözött öregek és fiatalok bontották meg az álmos tél végi hangulatot Kiskutason, ahol 2007 februárjában került megrendezésre egy vidám tavaszelőző ünnepség, melyet a nyugat-dunántúli hagyományoknak megfelelően rönkhúzással egybekötött állakodalmi felvonulással kezdtünk.


folytatás »
KARÁCSONY (2006)
2006. december 22-én a kiskutasi gyerekek, felnőttek és a Kiskutasi Asszonykórus betlehemes műsorral és irodalmi összeállítással, karácsonyi gálával álltak színpadra, így osztván meg gondolataikat a szeretet ünnepéről.
10 ÉVES A KISKUTASI ASSZONYKÓRUS (2006)

A hollywoodi filmsztárok Oscar—díjas bevonulását lepipáló szervezésnek köszönhetően a község asszonykórusa olyan fogadtatásban részesült 2007 decemberében, amely igazán kijárt a 10. fennállási évfordulót ünneplő társaságnak.


folytatás »
I. SZENT MÁRTON-NAPI LIBAFUTTATÓ MULATSÁG (2006)

2006. november 11-én került megrendezésre Kiskutason az első Szent Márton-napi Libafuttató Mulatság. A Márton-napi mulatságról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket, és hozzá ráadásként egy libát.


folytatás »

««« ««  1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10  »» »»»

Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Monitor Magazin
Zalai Hírlap
V. kerület
eMagyarország
Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2013. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva! Geszta